7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóElhagyta a családját a szerelméért: öt hónap után visszatért a szökésből Buli...

Elhagyta a családját a szerelméért: öt hónap után visszatért a szökésből Buli Dorina

Romantikus szöktetés vagy rémisztő lányrablás?

Talán minden résztvevő máshogy élte meg az elmúlt öt hónapot, amikor Rostás Dorina, a Buli, buli című sláger előadója egyszer csak eltűnt otthonról.

A 17 éves énekesnő tavaly novemberben döntött úgy, hogy a szerelméhez költözik, ám családtagjai ezt ellenezték, és a rendőrségen jelentették az esetet. Dorina még a police.hu körözési listájára is felkerült, alig pár napja tűnt el a fotója a honlapról. Lapunk megtudta, a lány szakított kedvesével, visszatért a családjához.

– Való igaz, már nem vagyunk együtt Dorinával

 kezdte lapunknak az énekesnő egykori szerelme, Kovács Gyuszika, aki elmondása szerint először tavaly októberben szöktette meg Dorinát, majd miután a Rostás család hazavitte, novemberben ismét elszöktek a fiú családjához.

– Nagyon szerettük egymást, jól elvoltunk. A családja tudta, hogy Dorina nálunk van, de köröztette a rendőrséggel, ezért nem is nagyon mehetett sehová. Egy idő után láttam rajta, hogy ez nem jó neki, és hogy hiányolja a családját. Akkor már fél éve együtt éltünk. Mondtam neki, hogy nem akarom eltiltani a szeretteitől, de ők nem nézték jó szemmel a kapcsolatunkat, próbáltak szétválasztani minket. Nem tiltottam meg, hogy beszéljenek, végül ez lett a szerelmünk veszte – mesélte lapunknak a kamaszszerelem történetét a fiú.

Bár nagy volt a szerelem, a kapcsolat végül zátonyra futottBár nagy volt a szerelem, a kapcsolat végül zátonyra futott

Gyuszika szerint együtt döntöttek Dorinával, hogy elég volt a bujkálásból, bemennek egy rendőrkapitányságra, és jelzik, hogy az énekesnő nem tűnt el.

– Mivel Dorina még nincs 18 éves, az édesanyja is ott volt a rendőrségen. Odafelé menet még arról beszéltünk, hogy mit csinálunk délután, majd miután megvolt a hivatalos procedúra, közölte, hogy hazamegy a szüleihez. Meglepődve éreztem magam, mert előzőleg nem említette, hogy elmenne. Nem tartottam vissza, engedtem volna, és más barátnőt, feleséget keresek.

A fiatal fiú elfogadta, hogy már nem lesznek együtt Dorinával.

– Ő hagyott el engem. Azóta nem beszél velem, minden fórumon letiltott. Még a ruhái, a sminkholmijai is itt vannak, semmit nem vitt el. Én csak remélem, hogy boldog, de talán sosem lesz az…

Lapunk kereste az énekesnőt és a szüleit is, ám a telefonszámukat megváltoztatták, a közösségi oldalon pedig nem reagáltak az üzeneteinkre. Pedig tavaly novemberben az édesapa, Rostás Attila még a Blikknek panaszolta el, hogy a lánya megszökött a szerelmével.

– Dorina elment a barátjával, merthogy van párja, már hat hónapja együtt vannak. Talán azt gondolta, hogy ő már nagy lány és élheti az életét, ezért elment. Azt mondta, majd jön, de nem jött.

Lapunknak Dorina egyik unokatestvére erősítette meg a hírt, hogy az énekesnő visszatért a szüleihez.

– Igen, otthon van, jól van, biztonságban van, köszönjük szépen az érdeklődést – írta megkeresésünkre Dorina unokatestvére, akinek a szavait alátámasztja a rendőrségnek a kérdésünkre adott válasza.

„Tájékoztatom, hogy a körözési eljárás befejeződött, mivel a körözött személy előkerült” – írta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work