Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Elfogták rendőreink a csaló nőt! Koronavírus elleni vakcinát próbált eladni egy siófoki péküzem tulajdonosának! – videó

Az eljárás adatai alapján 2020. március 18-án 11 órakor egy siófoki péküzem tulajdonosát felhívta egy nő, aki magát a pécsi ÁNTSZ munkatársának adta ki.

Felszólította a sértettet, hogy utaljon át egy megadott számlaszámra több millió forintot 100 darab koronavírus elleni vakcináért és a cég telephelyeinek fertőtlenítéséért, ellenkező esetben az üzemet bezárják.

A cég tulajdonosa nem küldte el a kért összeget, hanem rögzítette a hívást és feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként a hangfelvétel és a híváslista alapján egy nap alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. március 19-én este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásainak közreműködésével elfogtak, lakhelyén házkutatást tartottak, majd előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A siófoki nőnél tartott házkutatás alkalmával a rendőrök lefoglalták a híváshoz használt mobiltelefont, valamint más bűncselekményből származó tárgyakat is találtak.

A nyomozók a 36 éves L. Zsuzsát nagyobb értékre elkövetett csalás kísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozásra.

police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás