Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Elfogták az oroszlányi emberölés gyanúsítottját

December 31-én fedezték fel egy nő holttestét egy lakásban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 31-én 8 óra 30 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy oroszlányi lakásban egy női holttestet találtak. A helyszínen megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta.

A nyomozók azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását. Az adatgyűjtésnek és a közterületen kihelyezett kamerák jó minőségű felvételeinek köszönhetően a rendőröknek három napon belül sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az 55 éves férfit 2020. január 2-án elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – közölte a rendőrség.

K-K. Lászlót a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.

infostart, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás