Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Elfogták az óbudai macskakínzással gyanúsított férfiakat

Elfogták az óbudai macskakínzással gyanúsított férfiakat

Elfogták azt a két férfit az óbudai rendőrök, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy megkínoztak egy macskát – adta hírül a Police.hu.

Mint írják, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. augusztus 1-jén két férfi a Budapest III., Szomolnok utcában megkínzott egy macskát, amely az orvosi ellátás ellenére elpusztult.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeképpen megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható a 38 éves V. András semlyéni és a 24 éves V. Zsolt mezőzombori lakos.

A két férfit az óbudai járőrök vasárnap elfogták és a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vételük mellett kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.

A Magyar Nemzet online az Állatmentő Szolgálat vezetőjétől – a hívásunkkor épp egy sérült mókussal állatorvoshoz tartó – Somogyi Zoltántól megtudta: náluk jelentkezett egy illető, aki állította, biztos információkkal rendelkezik a tettesekről. A rendőrségen ezután tanúként hallgatta meg mindkettejüket, majd az információk alapján a hatóság intézkedett. (Az Állatmentő Szolgálat vitte orvoshoz múlt kedden a megkínzott macskát, amely a szakszerű ellátás ellenére másnap reggelre elpusztult.)

A kegyetlen állatkínzás nagy felháborodást keltett, az óbudai Szomolnok utca és a környék lakosságát valósággal sokkolták a történtek. Az állatvédők plakátokat helyeztek el a közeli házak kapuin, az Állatvédő Sereg Facebook-oldalán több ezren követték a fejleményeket, a tettes, illetve tettesek ellen valóságos hajtóvadászat indult. Civil adományból százezer forint nyomravezetői díjat is kitűztek.

Az Állatmentő Szolgálat (Állatmentő Sereg néven futó) közösségi oldalon közben többen felvetették, hogy a várható bírósági tárgyaláson minél többen vegyenek részt, ezzel is érzékeltetve: az állatvédők nem elégszenek meg egy újabb felfüggesztettel.

Forrás: mno

Képek: hirmagazin.eu

ElőzőA tisztánlátóként ismert, sokat szenvedett szent megjósolta a magyarság jövőjét!
KövetkezőA HPV vakcina fejlesztője elismerte, hogy az egész egy csalás volt, és akár halálos következményekkel is jár!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás