5.4 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

Elfogások, őrizetbevételek, letartóztatások (+videó)

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A rendőrök 19 óra alatt beazonosították és elfogták a gyanúsítottat.

Őrizetben a rabló – Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2017. szeptember 8-án 15 óra 15 perc körül vásárlást színlelve megjelent egy kiskunmajsai élelmiszer üzletben.

Több árucikket kért az eladótól, aki azokat a pultra helyezte. A férfi ekkor kijelentette, hogy az áruért nem akar fizetni, eközben ruhájából egy kést vett elő, amit beleszúrt a pultba. Ezután az ott lévő pénztárgépet megfogta, vezetékét a falból kitépve azzal együtt az üzletből elmenekült.

Az ismeretlen elkövető menekülés közben a pénztárgépet egy közeli utcában eldobta, amit a rendőrök megtaláltak és a sértettnek vissza is adtak.

A nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 23 éves helyi férfit. Körözését rendelték el R. Józsefnek, akinek a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre.

A rendőrök 2017. szeptember 9-én 10 óra 15 perckor egy kiskunmajsai házban, a kamra ajtaja mögött megbújva találták meg a férfit. A bűncselekmény elkövetéséhez eszközként használt kést is megtalálták és lefoglalták.

A nyomozók R. Józsefet rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Rendőrkézen a sorozatbetörő – Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrségre 2017. február 15-én tett bejelentést egy nő, miszerint Salgótarján egyik zártkerti övezetében lévő hétvégi házába ismeretlen személy betört.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével D. Péter 26 éves salgótarjáni lakos gyanúsítható megalapozottan.

A férfi 2016. december és 2017. február közötti időszakban a sértett körbekerített hétvégi házába több alkalommal bement. D. Péter a ház kerítését letaposta és a melléképületekből több mázsa fűrészelt fát, és különböző használati gépeket tulajdonított el, míg egy másik alkalommal a hétvégi ház ablakát betörte és onnan gáz főzőlapot és elektromos sütőt tulajdonított el.

D. Péter megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017. május 6-ra virradóan az egyik salgótarjáni italbolt ablakáról a rácsot lefeszítette és onnan kávét, tejszínhabot, konzervet, szeszesitalt és közel 90.000 forint készpénzt tulajdonított el.  A beszerzett adatok alapján a férfi pár nappal ezt megelőzően az egyik megyeszékhelyi szupermarketből – ruhája alá rejtve – kísérelt meg egy üveg márkás bort ellopni. Cselekménye befejezésében a biztonsági őr akadályozta meg.

 

A hatóság elfogató parancsot bocsátottak ki az ismeretlen helyen tartózkodó D. Péter ellen, akit a salgótarjáni nyomozók 2017. szeptember 8-án Százhalombattán elfogtak és a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozók a 26 éves férfit 3 rendbeli lopás bűntett, valamint 1 rendbeli szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A hatóság tagjai a férfit őrizetbe vették és az illetékes ügyészségre előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Őrizetben a gépkocsitolvaj – Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók kettő napon belül beazonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

A rendőrségre 2017. szeptember 5-én 23 óra 4 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes az elmúlt kettő órában eltulajdonított egy Opel Corsa típusú személygépkocsit, ami Kecskeméten, a Dózsa György úton parkolt. A feltételezett elkövető a lezárt jármű ablakát betörte, beindította, majd elhajtott azzal.

A kecskeméti nyomozók kettő napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 30 éves jakabszállási férfit és társát, egy 27 éves kunszentmiklósi nőt. A rendőrök az eltulajdonított gépkocsit R. Aranka kunszentmiklósi lakóházának udvarán megtalálták és lefoglalták. Egyikük sem volt ismeretlen a rendőrök előtt, mivel 2016. november 12-én egy Lada típusú személygépkocsit is eltulajdonítottak Kecskemétről.

R. Zsoltot és társát lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására.

Rendőröknek akart kábítószert eladni – Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a kábítószerhez köthető bűncselekmények felderítése és visszaszorítása érdekében, a belvárosban található vendéglátó- és szórakozóhelyek környékén tartottak ellenőrzést.

A 21 éves V. Zsolt 2017. szeptember 7-én az esti órákban lépett oda két civil ruhás rendőrhöz és – angol nyelven – kábítószert kínált nekik eladásra. A nyomozók pár mondat után igazolták magukat, a férfit elfogták és ruházatát átvizsgálták. Az átvizsgálás során a férfinél 3,46 gramm kábítószergyanús fehér port és 6 gramm szintén kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak.

 

V. Zsoltot a nyomozók a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását is.

Hetven késszúrással ölt – Budapesti Rendőr-főkapitányság

Korábban bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint 2017. május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. A körözési eljárás során felmerült annak a gyanúja, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói tetemkereső kutya segítségével 2017. szeptember 4-én Budapest XI. kerületében egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt személy holttestét. A helyszínelés során megállapították, hogy a férfit brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található.

A nyomozók 2017. szeptember 7-én a reggeli órákban saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.

V. Zsoltot a nyomozók előállították a BRFK épületébe, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására.​

Forrás, videók és képek: police.hu

További kép: unalt, boon, 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A pálya csúcsán – romantikus, igaz történet, .. gyönyörű, megható film, Kevin Costner főszereplésével – videó

Igaz történet alapján, .. nagyon szép, .. romantikus film, csak ajánlani tudom mindenkinek! Kellemes szórakozást!   Erről Te sem maradhatsz le!   Teljes...

Orbán Viktor a finn kormányfőnek: Svédország és Finnország egyetlen percet sem veszít a NATO-tagságából

A miniszterelnök egyebek közt ezt üzente a Twitteren. Sanna Marin a YLE rádiónak adott interjúban azt mondta, ha találkozik...

Műholdfelvételek bizonyítják, nő az orosz erők száma Fehéroroszországban

A csapattelepítések viszont nem Ukrajna északról történő újbóli megtámadásának előkészítésére utalnak. Az amerikai Institute for the Study of War...

Napelemesek veszélyben: akár már 2024-től megszűnhet az éves szaldóelszámolás

A Magyar Közlönyben megjelentek szakági értelmezése szerint mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás. Egy hónap telt el azóta, hogy a...