Az elfogadással nem küzdesz valami ellen, hanem az Élet nehézségeit is természetes történésként tudod kezelni, amiben képes vagy meglátni fejlődés lehetőségét. Az irányítás elengedésével egy olyan ajtó nyílik meg számodra, ami a valódi harmónia, elégedettség és az egyensúly megteremtéséhez vezet.
Az elfogadással egy vízválasztó szintre jutottunk a Tudattérképen. A 200-as felelősség szintjének átlépésével a pozitív teremtő Erők aktiválásának köszönhetően képessé válsz arra, hogy vágyaid valóra váljanak, és pozitív élethelyzeteket teremts magad számára. A változás elutasítását felváltja a rugalmasság, és a hajlandóságnak köszönhetően felgyorsul a fejlődés.
Az elfogadás 350-es értéken kalibráló szintje előtt azonban jó sokáig sátrat lehet verni, ha gondolkozásmódodat nem tudod átformálni. Életed történéseivel kapcsolatban ugyanis ne arra helyezd a fókuszt, hogy jónak vagy rossznak címkézed fel őket, ez a címkézés ugyanis az ego játékszere. A harmonikus életfelfogást elősegíti a feladat centrikus gondolkozásmód, aminek köszönhetően a nehéz élethelyzeteket már lehetőségként éled meg, és a megoldási módokra fókuszálsz.
Az elfogadás elutasítása abból a félelemből fakad, hogy ha elengeded az irányítást, akkor nem teszel meg mindent a helyzet megoldása érdekében. A félelem ellenállást szül, és az ellenállásnak köszönhetően feszültség keletkezik benned, ami megakadályozza azt, hogy a helyzetbe előre lépj. Beindul egy mókuskerék, amiből csak akkor tudsz kijutni, ha feladod az irányítás iránti vágyat.
Az elfogadás azt jelenti, történjen bármi, az úgy jó, ahogy van. Az ellentétekben való gondolkodás ezen a szinten már kevésbé jelentős, és ha egy negatív tapasztalásod van, képes vagy szabadon és tudatosan megválasztani, a rá vonatkozó reakciódat. Az elfogadás pedig ebben az esetben azt jelenti, hogy már nem állsz ellen ezeknek a történéseknek.
Az elfogadás szintjéhez szorosan kapcsolódik a megbocsátás kérdése. Sokszor halljuk, olvassuk, hogy bocsássunk meg magunknak, vagy másoknak. Azt tapasztaltam, hogy a megbocsátásra való képesség is tudatszint függő. Ahhoz, hogy a megbocsátás megtörténjen benned, el kell tudnod fogadni Önmagad, a másik személyt, az adott szituációt. Ez pedig könnyebben megy akkor, ha a tudatszinted már meghaladja a 350-es szintet, viszont komoly és elhúzódó nehézségekbe ütközik akkor, ha tudatszinted még ez alatt található.
A megbocsátással kapcsolatban az a tévhit él bennünk, hogy egy olyan dolog, amit meg lehet tenni, azonban ha jobban belegondolsz, rájöhetsz, hogy a megbocsátás egy következmény, önmagában elérhetetlen. Amikor tudatosítod, újra átéled a traumás eseményt, különböző gyakorlatokat végzel a megbocsátás érdekében, ezen cselekmények következtében mintegy melléktermékként megjelenik.
A megbocsátás tehát valójában nem egy tevékenységet jelöl. Ugyanúgy, ahogy a vasárnapi ebéd után az evés következménye a jóllakottság érzése. a megbocsátás érzése is egy másik cselekedetből ered. Ez vonatkozik az elengedésre is. Könnyű azt mondai, hogy engedj el valakit, aki korábban életed része volt. Ezt valójában nem tudod önmagában megtenni. Ezer más, apró dolgot kell tegyél, tudatosíts magadban, amíg az elengedés érzése kialakul benned.
Nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy az elfogadás nem jelent egyetértést. Ha egy olyan helyzettel szembesülsz, amiben meg kell bocsátanod valakinek, fontos, ha tudatosítod magadban, hogy az nem azt jelenti, hogy egyet kell értened és azonosulnod kell azzal, amit a másik személy tett. Az önmagadnak való megbocsátásról már írtam korábban, az mindig nagyon komoly tudatos munkát és önismeretet igényel. Önmagunk hibáztatása komoly gátat jelent a fejlődésünkben, főleg ha az érzés még a tudatalattiban hat, ezért meditációval, vagy más technikákkal érdemes dolgozni ezek feloldásán.
Az elfogadás azt sem jelenti, hogy ha például úgy érzed, hogy egy rossz kapcsolatban vagy, akkor abban feltétel nélkül maradnod kell, még akkor is, ha azzal ártasz magadnak. Akár párkapcsolatról, akár baráti kapcsolatról, akár munkakapcsolatról van szó, nem önzőség kilépni belőle, hogyha úgy érzed, az számodra megalázó.
Az elfogadás sosem jelenti azt, hogy hagyd magad elnyomni, és hogy hagynod kellene azt, hogy más uralkodjon rajtad. Egy ilyen helyzetben azt tudod tenni, hogy magát a szituációt elfogadod, és tudatosítod magadban, hogy te nem tudod a másik személyt megváltoztatni, ezért akár saját magad védelme érdekében megszakítod ezt a kapcsolatot. Ilyen esetben az elfogadás a fejlődésed szolgálja, mivel megtanultad, hogy ne hadakozz, ne állj ellen a helyzetnek, és megtanultál kiállni magadért, és nem hódoltál be az elnyomásnak.
Az elfogadást szemléletesen mutatja be Esther Hicks Az elfogadás művészete című előadásában, ami Az érzelmek megdöbbentő ereje című könyvének CD mellékletében található. Ebben Esther azt a hasonlatot hozza fel, hogy képzeld el, ahogy egy csónakban evezel, és olyan erősen tartod kezedben az evezőidet, hogy többet haladsz árral szemben, mint árral együtt. Olyannyira kezedben akarod tartani az irányítást, hogy képtelen vagy elengedni az evezőidet. Pedig ha meg tudnád tenni, akkor a folyó árja egyszerűen odasodorna, ahol neked épp lenned kell. Amikor tehát elengeded evezőidet, képessé válsz arra, hogy észrevedd mindazokat a lehetőségeket és eseményeket, amelyek csak rád várnak.
Az elfogadás szintje előtt szembesülhetsz olyan próbákkal, amelyek az eddigi reakcióid meghaladását szolgálják. Az ego ugyanis küzd az elfogadás ellen, hiszen az elfogadás mindig az ego szerepének csökkenését vonja maga után.
Amikor hinni tudsz abban, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell, ez a belsődből fakadó meggyőződés lesz boldogságod forrása. A tagadáson való felülemelkedéssel érzelmeid kiegyensúlyozottak lesznek, és egyre mélyebben és hosszabb időre tapasztalod azt a belső harmóniát és nyugalmat, ami idővel állandósul az életedben.
Forrás: Arany gondolatok
