22.7 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

Életveszélyesen bántalmaztak egy buszsofőrt Budapesten – videó

Dátum:

Megosztás:

A vád szerint a támadó nem vette fel a maszkját, ezért a járványügyi szabályokra tekintettel, a sofőr nem akarta felengedi a buszra.

A vádirat szerint a 31 éves vádlott 2021. február 13-án este a 6. kerület, István út–Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban egy barátjával együtt fel akart szállni az Újpest-Központ irányából érkező 30-as jelzésű autóbuszra, a második ajtónál.

A busz sofőrje észlelte, hogy a vádlott a járványügyi szabályok alapján előírt, orrot és szájat eltakaró maszk nélkül akar felszállni a járműre, ezért nem nyitotta ki neki a busz ajtaját. A vádlott ezek után az első ajtóhoz ment és az előbbiek miatt számon kérte a sofőrt, aki jelezte neki, hogy az ajtót csak akkor nyitja ki, ha maszkot vesz fel.

Miután a vádlott a megállóban tovább méltatlankodott, a sofőr kinyitotta az első ajtót, kiszállt a sofőr fülkéből és leszállt a buszról, majd a vádlotthoz fordult. A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal,

ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől a sértett eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte.

Ezután a vádlott az eszméletlen sértettet a földön hagyva, elhagyta a helyszínt. A sértetthez a busz utasai hívtak mentőt.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a korábban már büntetett, 31 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a bűncselekmény előzménye látható, egészen addig, amíg a sofőr leszáll a buszról. A vádlott a következő pillanatban támadt rá.

Nyitókép: Magyarország Ügyészsége/YouTube
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Brüsszelben ismertették a tervet, hogyan fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

Az erről szóló tájékoztatón Gwendoline Delbos-Corfield baloldali francia EP-képviselő lényegében elismerte, a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt büntetnék a...

Novák Katalin személyesen látogatta meg a Koszovóban megsérült magyar katonákat

„A hadsereg főparancsnokaként személyesen is megköszöntem a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívántam nekik” – fogalmazott. A köztársasági elnök a Facebook-oldalán...

Az Egyesült Államok azonnal szankcióval sújtotta Koszovót

Pristina ki lett zárva egy nemzetközi hadgyakorlatból. Az Egyesült Államok először sújtotta szankcióval Koszovót az albán nemzetiségű polgármesterek megválasztását...

Chris Evans, Kim Basinger, Jason Statham, William H. Macy, Jessica Biel – Mobil – amerikai-német izgalmas thriller – videó

Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi...