Az összeköltözés egy mérföldkő a párkapcsolatban, hiszen ekkor úgy döntenek a felek, hogy elérkezett az idő, hogy új alapokra, egy magasabb szintre helyezzék a kapcsolatukat.
Sokan úgy értelmezik ezt a helyzetet, mintha egy cél valósult volna meg, azonban ez egy új kezdetet is jelent egyben: a kapcsolat eddigi fejezetének végállomása jelenti az új életforma kezdetét.
Sok esetben ebben a szakaszban „laposodik” el a kapcsolat. A randevúk, közös programok száma csökken, hiszen minden nap találkoznak a felek. A kreativitás is lecsökken a pár részéről. Félreértés ne essék, a mindennapi sorozatnézés nem számít kreativitásnak.
Hogyan lehet megőrizni mégis a kreativitást és a spontaneitást a kapcsolatokban?
Híres mondás az „élni és élni hagyni”, amely a párkapcsolatokra is érvényes bizonyos szinten. Ahhoz, hogy ezt az elvet meg tudjuk valósítani, elengedhetetlen önmagunk és a másik ismerete.
Ha tudom, hogy számomra mi okoz örömet, képes leszek a párom tudomására is hozni. Azonban ha saját magam sem tudom, akkor tulajdonképpen vak és teljesíthetetlen elvárások elé állítom páromat. Ahhoz pedig, hogy ilyen fokú önismeretre tegyünk szert, szükségünk van az ún. „énidőre”. Ez olyan időszak, amit önmagunkra fordítunk, anélkül, hogy a napi teendőinket vennénk sorra, vagy éppen a bevásárló listán gondolkodnánk.
Mikor töltöttünk el utoljára egy órát csakis önmagunkkal, telefont, számítógépet kikapcsolva, teljesen olyan tevékenységbe belemerülve, ami kikapcsol bennünket?
Ha erre a válasz a „nem tudom”, vagy „nekem erre nincs időm”, akkor elég nagy a baj… Ha önmagunkkal nem vagyunk képesek minőségi időt eltölteni, akkor hogyan várjuk el magunktól, hogy párunkkal tudjunk úgy lenni, hogy közben fejben is teljesen az adott helyzetben legyünk?
A kreativitás ezekben az önmagunkkal együtt töltött időben kezd el „dolgozni”. Önmagunk megismerése segít abban, hogy nyitottak legyünk párunk igényeire, szükségleteire. Képesek leszünk könnyebben észrevenni, mik azok a dolgok, amikkel párunknak örömet tudunk szerezni. Egy érintés? Dicséret? Ajándék? Szívességek? Együtt töltött idő?
Ha pedig felismertük, képesek leszünk kreatív módon kifejezésre is juttatni őket.
Itt lép életbe a korábban említett „élni és élni hagyni” elve. Egy kapcsolat nem attól szoros, hogy párom minden percéről tudok, és ellenőrzés alatt tartom, hanem sokkal inkább attól, hogy mekkora szabadságot vagyok képes adni neki…
Ez egy állandó körforgás: ha ismerem magam, képes vagyok párom szükségleteit is észrevenni, képes vagyok a kreativitásra. Ahhoz pedig, hogy önmagunkat megismerjük, szükségünk van az egyéni élettérre, ami egyfajta szabadság a párkapcsolatban. Ugyanakkor szabadságot az képes adni, aki önmagát megismerve képes arra az érettségi szintre eljutni, hogy észreveszi párja szükségleteit, és ezáltal szabadságot is adni párjának…
Soraimat Márai Sándor szavaival zárom:
„Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”
Tusori Eszter pszichológus
Forrás: Debmedia
