11.1 C
Budapest
2024. február. 23. péntek

Életmentés a Balatonnál: beszakadt a jég egy nő alatt – videó

Dátum:

Megosztás:

A bravúros mentést Bergmann Ernő, a neves balatonfüredi cukrászda egyik tulajdonosa és vezetője vitte végbe, ő a gyerekeivel szánkózott a környéken. Az életmentéshez szükség volt a szánkóhoz tartozó hosszú kötélre is.

Bergmann Ernő elmondta, régóta jár a tihanyi Belső-tóra korcsolyázni, ezért tudja, hogy a tónak egy részén meleg források vannak, ahol általában vékonyabb a jég, és hamar felolvad.

A baleset idején éppen ezeket a területeket figyelte, amikor észrevette, hogy egy nő derékig beszakadt a jégbe.

Szerencsére volt nálam kötél, mert egy szánkón húztam gyerekeket a jégen – mondta az életmentő a likeBalaton.hu-nak. A hölgy meg tudott kapaszkodni, elég erős volt, hogy tartsa magát, így biztonságos távolságból ki tudtam húzni.

Mivel nem régóta volt a vízben, és csak derékig volt elmerülve, még aktívan tudott mozogni.

Évekkel ezelőtt egy barátom elmesélte, hogy a szeme láttára szakadt be két gyerek, és hárman ki tudták menteni őket minden segédeszköz nélkül. Erre emlékeztem – folytatta a történetet Bergman. Minél messzebb vagyunk a léktől, valószínűleg annál vastagabb a jég és minél nagyobb felületen oszlik el a tömeg, annál kevésbé terheljük a felületet.

A balatonfüredi férfi ezért hasra fekve, óvatosan közelítette meg a bajba jutott korcsolyázót, és biztonságos távolságból tudta a kötelet átdobni neki.

Ha sokkos állapotba kerül, vagy jobban átfagy, nehezebb lett volna. Szerencsére bátor és higgadt maradt – mesélte a balatonfüredi életmentő.

(A nyitókép illusztráció)

Az esetről videó is készült:

Videó

Forrás

HIRMAGAZIN.EU

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este egy romantikus vígjáték – Randiguru – videó

Albert (Kevin James), a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe: az elbűvölő és gyönyörűséges Allegra Cole-ba (Amber Valletta)....

Olcsóbb és teljes körű hozzáférést szeretne az Xbox Game Pass előfizetőknek a Microsoft

Csak azoknak kell a teljes árat fizetniük, akik kitartanak az Xbox-szal rivalizáló játékkonzolok mellett. Folytatódik az Activision Blizzard felvásárlásával...

Brutális állatkínzás Hajdú-Biharban: fejbe lőtt kutyát találtak – 18+

Egy budapesti állatkórházban próbálják megmenteni a püspökladányi kutyát. A püspökladányi Mancsmentő Állatvédő Egyesület a közösségi oldalán osztott meg egy...

Ahogy drágul az üzemanyag, egyre sűrűbben fordul elő, hogy a benzinkúton fizetés nélkül akarnak távozni..

Fizetés nélkül távozni nem csak a boltokból szokás, a szarkák gyakran a benzinkutakat is úgy hagyják ott, hogy...