Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Életfogytiglant kaptak az antiszemita gyilkosok

Egy 8 évvel ezelőtti ügyben hozott ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék.

Az áldozat és a két ismerőse is szívesen vett részt szerepjátékokban és a harcművészeteket is szerették, ez a közös szenvedély hozta őket össze. Az egyik férfi, aki az ügy elsőrendű vádlottja lett, az áldozattal közösen követett el bűncselekményeket. Főleg loptak, elsősorban külfödiek körében kedvelt fürdők és szállodák öltözőszerkényeiből vittek el értékes tárgyakat.

A háromfős társaságból ketten egy elszámolási vita után úgy döntöttek, megölik a társukat, ezért egy újabb lopás tervére hivatkozva elcsalták a Nagy-Kevély hegyhez, ahol a másodrendű vádlott

legalább háromszor megszúrta ismerősét, aki a helyszínen meghalt.

A vádlottakat a bíróság társtettesként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett gyilkosság miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre; az elsőrendű vádlott a legkorábban 25 év, a másodrendű vádlott pedig 30 év letöltése után helyezhető feltételes szabadlábra.

A törvényszék közleménye szerint a bíróság

tényként tekintett a vádlottak antiszemita nézeteire is, illetve arra, hogy a sértett az identitását fölvállalta és a vádlottaknak a vállalkozásuk beindításához nyújtott kölcsönt visszakérte.

Az ítéletet a bíróság a vádlottak távollétében is kihirdette. A döntést az ügyész tudomásul vette, a vádlottak védői fellebbezést jelentettek be. A bíróság elrendelte az eddig bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottak letartóztatását.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

Az ügy, amely a január 29-én Budapesten meggyilkolt japán anyukát érinti, komoly felháborodást váltott ki, és fegyelmi eljárásokat indítottak a rendőrség tagjaival szemben – Ez az ügy egy kirívó negatív eset, ne ennek alapján ítéljük meg a Magyar Rendőrséget és annak munkáját, hanem az eddig felmutatott eredményei, bűnmegelőzés, prevenció, határvédelem, bűnügyi munka, felderítés, felsővezetés, szakértői tevékenység, .. mindennapos áldozatos munka.. (18+)

Géza

Jelentős béremelés az egészségügyben – a kormány a hálapénz kivezetésére is megoldást lát benne

Géza

Halálos vonatgázolás: egy szakértő is megszólalt (18+)

Géza
Megszakítás