Élete legboldogabb napjaként emlékezett Göncz Árpád arra a napra, amikor a kommunista állam életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.
A későbbi köztársasági elnök ugyanis meg volt róla győződve, hogy halálos ítélet és bitófa vár rá.
– Felkötik? – kérdezte Göncz Árpádot a börtönőr, miközben az ítélethirdetésre kísérte foglyát napra pontosan 63 évvel ezelőtt, 1958. augusztus 2-án.
– Nagy valószínűséggel igen – ismerte el a későbbi köztársasági elnök.
– Higgye el, nem fáj jobban, mint egy foghúzás – vigasztalta Gönczöt az empatikus smasszer. Ebben valószínűleg igaza volt, de ez nem volt olyan különösen vigasztaló – emlékezett később a Beszélőnek adott interjújában az elítélt.
Mindenki ezt olvassa most!
Göncz Árpádot az 1956-os forradalom utáni megtorlás során, 1957. május 23-án tartóztatták le Bibó Istvánnal együtt. Mindkettejüket a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel, valamint hűtlenség bűntettével vádolták meg.
Göncz ellen a kommunista rezsim egyik legsúlyosabb vádja az volt, hogy a forradalom után segített külföldre menekíteni Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát.
Erről vallott a per harmadrendű vádlottja, Regéczy Nagy László is, aki letartóztatása előtt az angol követségen dolgozott sofőrként.
– 1957 februárjának elején Göncz Árpád barátom azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy kérdezzem meg Cope követségi titkárt: hajlandó lenne-e kijuttatni külföldre Nagy Imre politikai hagyatékát. Erre azért van szükség, mert a Nagy Imre hagyatékát őrző személy külföldre akar távozni, de nincs kapcsolata a kinti emigráns szervezetekkel – vallotta Regéczy a tárgyaláson.
Az angol követségi titkár hajlandónak mutatkozott segíteni az ügyben, így hát Göncz és Regéczy létrehozott egy titkos találkozót a Központi Statisztikai Hivatal budai székháza mögötti kis utcában.
Göncz itt adta át a mintegy 300 gépelt oldalnyi kéziratot – Nagy Imre politikai hagyatékát – a brit követség magyar alkalmazottjának.
Az eset nem kis bosszúságot okozott a kommunista hatalomnak, amely akkor már javában készítette elő a forradalom miniszterelnökének perét és halálos ítéletét. A Minisztertanács által kiadott, „Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése” című könyvben fel is rótták az esetet:
Nagy Imre külföldre csempészett tanulmányát az imperialisták kinyomatták és megtévesztésül különböző borítólapokba kötve, Magyarországra küldték
– panaszolták a forradalom „bűneit” felsoroló kötetben, Göncz Árpád szerepét is megemlítve a történtekben.
Az ítélethirdetésre sétálva az akkor 36 éves Göncz Árpádnak minden oka megvolt rá, hogy az akasztófától tartson. A védőügyvédje például csupán kétszer 15 percig tanulmányozhatta a 450 oldalas peranyagot, de ő egyébként is a fennálló kommunista rend híve volt.
– Amikor elkezdtük a beszélgetésünket, fontosnak tartotta tudatni velem, hogy a történelem szemétdombjára kerülök – emlékezett a Beszélőnek adott interjújában Göncz Árpád.
„Ebben a jogrendszerben azonban védekezésre nem volt lehetőség. A védőbeszéd és a vádbeszéd között a különbség csak annyi volt, hogy az ügyész azt mondta: „Tisztelt bíróság, a vádlott, ez a sötét csirkefogó, ezt és ezt követte el, a legsúlyosabb ítéletet kérem”; a védő pedig azt: „a védencem, az a sötét csirkefogó, ezt és ezt követte el, irgalmas ítéletet kérek.„
Bibó István és Göncz Árpád hetekig éltek abban a tudatban, hogy a tárgyalás után két órával ki fogják végezni őket. „Ez teljesen nyilvánvaló volt, mert elvégezték még az elmeorvosi vizsgálatot is, hogy az ítéletet ne lehessen kikezdeni” – mondta Göncz.
Mégis, az ügyész az utolsó pillanatban kötél helyett életfogytig tartó börtönbüntetést kért a vádlottakra. Hírlik, hogy a befolyásos indiai miniszterelnök, Nehru közbenjárására menekülhettek meg. Ez a részlet akkor nem is különösebben érdekelte Göncz Árpádot: a cellájában visszatérve euforikus öröm járta át.
– Az az este az életem legboldogabb estéje volt; több mint másfél év után először tudtam úgy elaludni, hogy nem világított a szemembe kétszázas lámpa, nem rugdosták a vasajtót félóránként végig az egész folyosón, mert valaki behúzta a kezét álmában a takaró alá. Tudtam, hogy életben maradok – idézte fel a Beszélőnek a rendszerváltás utáni első magyar köztársasági elnök.
Göncz Árpád a börtönben nem keseredett meg, sőt, úgy érezte, győzelmet aratott az elnyomó rezsim felett. 1963-ban az általános amnesztiával szabadult, de addigra a börtönben kiválóan megtanult angolul. Szabadulása után először szakmai szövegek, majd irodalmi művek fordításával kereste a kenyerét.
Legismertebb fordítása a Gyűrűk Ura, amelyet a másik ismert Tolkien-fordítótól Réz Ádámtól vett át. A hatalmas mű kemény munkával járó fordítása során kicsit megcsömörlött a könyvtől, de aztán ismét megszerette a legendás fantasy könyvet – sőt, állítólag egy picit még szerelmes is lett Galadriel tünde-úrnő karakterébe, akit a filmben Cate Blanchett alakított.
Göncz Árpád 2015. október 6-án, 93 évesen hunyt el Budapesten.
blikk
