5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekElementáris igény van a nemzeti öntudat megerősítésére

Elementáris igény van a nemzeti öntudat megerősítésére

Ünnepi interjút adott Orbán Viktor a Magyar Időknek.

A miniszterelnök szerint a migráció a legfontosabb téma, hiszen Nyugat-Európa vegyes civilizáció létrehozásával kísérletezik, és az a célja, hogy keresztényből keresztény-muszlim Európa legyen. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma reggel című műsorában elemezte a beszélgetést.

„Több évtizedes folyamatról van szó az Európai Unióban azzal a különbséggel, hogy 2015 után teljesen új irányt vett a projekt: sokkal határozottabban és erőszakosabban lépnek fel, akik végre akarják hajtani. Meggyőződésem: ha a muszlim-keresztény ideológiát rendszerszinten próbálják vegyíteni, akkor egy idő után a tűz és a víz kémiájával fognak találkozni azok, akik ezt tökélyre vinnék  – tekintettel arra, hogy muszlim oldalon számos olyan elem található, amely a kereszténységgel nem kompatibilis, amelyet sokan leginkább politikai iránynak tekintenek” – fogalmazott.

Lomnici szerint olyan alapvető kérdések merültek fel az unióban, amelyek a létét is kétségbe vonhatják, hiszen belső vagy másodlagos migráció esetén például – ha Spanyolország vagy Franciaország aláírja az ENSZ migrációs csomagját, amely alapjoggá teszi a bevándorlást – egy Lisszabonba érkező migráns bejárhatja az egész Európai Uniót.

Azok, akik Törökországban tartózkodnak, látják, hogy az arab térségből folyamatosan érkeznek migránsok és – nagyon kis számban – menekültek is. Egyes információk szerint a balkáni útvonal újra feléledhet, mert Törökország „megnyitotta a csapokat”, és szivárogtatja az Európai Unió irányába a migránsokat. Próbáltak ebből a helyzetből pénzt is kipréselni, de a teljes összeget, mind a hatmilliárd eurót eddig nem kapták meg az uniótól – mondta.

Kiemelte: a salzburgi EU-csúcson is felmerült a kvótakérdés, ami alátámasztja a magyar kormány lényeglátását és helyes prognózisát. Az a megfogalmazás is helytálló az interjúban, hogy Rómában, Bécsben és Budapesten is a bevándorlás ellenes kormánnyal szemben – sok esetben külföldről megtámogatva – tartottak megmozdulásokat.

„Vissza kell adni az embereknek azt a hitet, hogy Magyarország újra sikeres lehet és a reményt, hogy ehhez meglesznek az erőforrások. A szeretet jegyében fontos, hogy ne forduljunk egymás ellen” – fogalmazott.

„Ma már nem posztkommunista nagytőkések vagy békepapok mondják meg, hogy mi hogyan legyen” – hangoztatta. Észre kell venni, hogy a kormány harmadik kétharmada már nem a véletlen műve, hiszen „elementáris igény van a nemzeti öntudat megerősítésére, és az a recept, amely az interjúban megfogalmazódik, reálisan tűzi ki célul 2030-ra, hogy Magyarország az öt legélhetőbb ország legyen az Európai Unióban” – mutatott rá az alkotmányjogász.

szerző: hirado.hu
forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem