22.2 C
Budapest
2022. május. 26. csütörtök

Elegük van a szerbeknek a korlátozásokból, kimentek tüntetni..

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Utcára Kivonultak az utcára az emberek Szerbiában, mert elegük van a koronavírus-járvány megfékezése miatt hozott korlátozó intézkedésekből.

Szombaton Belgrád egyik főterén több ezren gyűltek össze, hogy kifejezzék nemtetszésüket. Mint ahogy azt az MTI írta, a tiltakozók közül sokan nem viseltek maszkot, és a szükséges távolságot sem tartották be. .. Azóta is forronganak az emberek..

Az emberek azért vonultak a belgrádi Köztársasági térre, mert a kormány a gyógyszertárakon, az élelmiszerboltokon és a benzinkutakn kívül mindet bezáratott már több mint egy hete, és az intézkedések a várakozások szerint még egy hétig biztosan érvényben maradnak. A tüntetők szerint a korlátozásoknak nincs semmi értelme, a kormány álláspontja szerint azonban csak így lehet megfékezni a járvány terjedését.

Közben egyébként az országot fenyegeti a kanyarójárvány is, mert a koronavírus-járvány miatt kevesebb kötelező védőoltást adtak be. A szakemberek szerint komoly egészségügyi válság következhet be, ha nem nő az oltakozó gyermekek száma.

index

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Brutális jégeső verte el Bács-Kiskun megyét, villámárvíz csapott le Kaposvárra – videó, fotók

Hatalmas erővel lendült be szerda délutánra a vihar az ország több pontján. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szinte...

Brüsszelben kiakadtak azon, hogy a magyar kormányban csak fehér magyar emberek vannak

Ahogy arról portálunk is beszámolt, kedden a miniszterek bemutatásával és eskütételével megalakult az ötödik Orbán-kormány. Ezen alkalomból Kovács Zoltán posztolt egy...

Uniós bűncselekménnyé nyilvánítaná az Európai Bizottság a szankciók megsértését

Két javaslattal állt elő az Európai Bizottság, amelyek Ursula von der Leyen elnök szerint segíthetnek még nagyobb nyomást helyezni...

Pórul járt utasok: Rómában rekedt kedden éjjel a Wizz Air 180 utasa, sokan az éjszakát is a repülőtéren töltötték – Itt a légitársaság válasza

Róma – A római repülőtérenhagyta mintegy 180 utasát a Wizz Air légitársaság. A gépnek kedden 22.20-kor kellett volna...