16.1 C
Budapest
2023. június. 7. szerda

„Elég volt!” – Hadházy Ákos reagált Tóth Csaba visszalépésére..

Dátum:

Megosztás:

Elérte célját Hadházy Ákos, zuglói ellenfele, az MSZP-s Tóth Csaba visszalépett az előválasztástól. A független országgyűlési képviselő most megszólalt ellenfele visszalépésével kapcsolatban.

Hadházy Ákos komolyan támadta Tóth Csabát a korrupciógyanús zuglói ügyei miatt. Ám az MSZP, a DK, a Jobbik és a Párbeszéd sokáig kiállt Tóth mellett. A pénteki miniszterelnök-jelölti vita után azonban több párt, valamint Karácsony Gergely is kihátrált mögüle.

Mindenki ezt olvassa most!

Tóth Csaba hétfőn délután sajtótájékoztatót tartott. A zuglói, MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta: méltatlan támadások érték, melyekre nem tudott rá megfelelően reagálni. 50 évesen érkezett az üzleti életből a politikába, s alig várja, hogy visszatérjen, a jelöltségtől pedig visszalép.

„Ennyi volt, elég volt!”

– mondta, és azt is közölte, hogy a családját is megfenyegették. Tóth bejelentette: visszalép, s nemcsak az előválasztástól, de vélhetően egyéniben sem fogja megméretni magát jövőre, az országgyűlési képviselő-választáson.

Most már csak volt riválisa, az eredetileg a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Civilzugló Egyesület által támogatott Hadházy Ákos a közösségi oldalán reagált a hírre: „A zuglói előválasztásnak már az elmúlt napokban volt egy nagyon fontos eredménye. Amikor elindultam itt, azt szerettem volna megüzenni, hogy az ellenzék nem csak beszél arról, hogy kormányváltás esetén következménye lesz a lopásoknak. Azzal, hogy a pártok többsége – ha nem is azonnal, de – megvonta a támogatást Tóth Csabától, ezt az üzenetet a pártok megküldték. Ez egy lényeges és szimbolikus jelzés. A zuglóiaknak azonban most lehetőségük van egy még erősebb üzenet elküldésére. Megüzenhetik, hogy gyökeres változást akarnak: végre legyen jogi következménye az eddigi nyíltszíni lopásnak, de az új kormány ugyanolyan szigorral lépjen fel akkor is, ha azon az oldalon esne valaki kísértésbe.”

 

Mindenki ezt olvassa most!

Hadházy arra kérte azokat a zuglóiakat, akik még nem voksoltak a kedd este záruló előválasztáson, hogy menjenek el szavazni, akkor is, ha már csak egy jelölt, ő maradt versenyben.

„A szavazatokat mindenképpen össze fogják számolni, és minden szavazat erősíti, nyomatékosítja a ZUGLÓI ÜZENET: ELÉG VOLT! Elég volt a következmények nélküli országból, elég volt hazánk szervezett és módszeres, legfelső szintről szervezett kirablásából”

– írta.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Gerard Butler, Linda Cardellini, Gary Oldman – A Hunter Killer küldetés – videó

Joe Glass tengeralattjáró-kapitány (Gerard Butler, Támadás a Fehér Ház ellen, 300) épp egy vészhelyzetbe került amerikai tengeralattjárót próbál...

A magyar kislányok lettek a legszebbek Törökországban

A 11 éves Sólyi Réka mindent vitt Sorra hozták el a dobogós helyeket a magyar versenyzők a törökországi Future...

Halálos baleset történt Budapesten tegnap éjjel – videó

Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat kedd éjszaka. A rendőrség a honlapján tudatta, hogy a karambolban többen megsérültek, egy...

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő

Egy darabig nem tér vissza a nyárias idő - írja a ripost.hu Kedd Gyakran lesz erősen felhős az ég, és két...