Home Szabadidő Média és szórakozás Eladták a Class FM-et

Eladták a Class FM-et

Az új tulajdonosa a Sláger Rádió Zrt.

Eladták a Class FM-et

Eladták a Class FM országos kereskedelmi rádiót működtető társaságot. Turi Árpád, az Advenio Zrt. vezérigazgatója közölte: május 17-én százszázalékos tulajdonrészt szerzett a cégben a Sláger Rádió Zrt.

A bejelentés egy sajtótájékoztatón hangzott el, ahol ezt is elmondták, hogy az új tulajdonosok megtartják a Class FM márkanevet. A Class FM hétéves működése alatt 2,8 milliós hallgatótábort épített mi magának, a legsikeresebb magyarországi adók egyike.

Az adóért piaci alapú a cégért fizetett összeg, amelynél figyelembe vették azt is, hogy ősszel lejár a használt frekvencia jogosultsága, és még nem született döntés a hosszabbításról.

„Egyfajta folytatás a feladat” – mondta a sajtótájékoztatón Turi Ákos. Hangsúlyozta, hogy mostanra országos kereskedelmi rádiójuk köré nagyon erős márkát építettek ki. Azt is mondta, hogy „nem valószínű”, hogy nekik kellene alakulniuk azon adók kínálatához, amelyek őket „szeretnék követni”.

Michael McNut, rádióadót megvásérló cég igazgatóságának elnöke azt mondta, hogy cégük a kezdetektől jelen van a magyarországi kereskedelmi rádiós piacon. Közlése szerint a rádió struktúrájában nem lesznek gyors változások, de tárgyalásban vannak a Sláger Rádiót korábban működtető Emmis Communications nevű amerikai céggel, amelyet stratégiai irányítóként és támogatóként kívánnak bevonni; először felállítanak egy közös diagnózist, és ennek alapján keresik majd a fejlődés irányát.

A Sláger Rádió Zrt. 85 százalékos tulajdonrészével rendelkező Michael McNut partnerként említette a két évtizede a magyarországi piacon jelen lévő Marquard Mediát is, amely a vevő cégben 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

A Class FM egyébként nemrég kapott büntetést: reggeli műsorának hibás korhatár-besorolása miatt a Class FM szolgáltatóját 750 ezer, burkolt reklámért forint bírsággal sújtotta a médiatanács.

 

forrás: szeretlekmagyarország

 

Exit mobile version
Megszakítás