-1.8 C
Budapest
2023. december. 5. kedd

Eladta hatalmas villáját a Korda házaspár: „A rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 000 forint volt a gázszámlánk”

Dátum:

Megosztás:

Már tavaly decemberben napvilágot látott a hír, hogy eladó a Korda házaspár hatalmas villája, Balázs Klári pedig lapunknak most hivatalosan is megerősítette, hogy valóban eladásra került az épület.

A Korda házaspár azt is elárulta, miért kényszerültek erre a nehéz döntésre.

Korda Gyuriéknak elképesztő élményben volt részük/ Fotó: Pozsonyi Zita

Korda Gyuriék hivatalosan is eladták hatalmas villájukat/ Fotó: Pozsonyi Zita

Felröppent a hír az egyik legnagyobb ingatlan eladással foglalkozó oldalon, hogy jelenleg is eladó a Korda házaspár hatalmas villája. A Blikknek azonban Balázs Klári most megerősítette, hogy már eladásra került impozáns villájuk, ez azonban már hónapokkal ezelőtt megtörtént.

Már idén januárban eladtuk a villánkat és igen nem vertük nagy dobra, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem tartozik senki másra. Most is teljes mértékben tiszteletben tartjuk az adásvételi szerződésben foglaltakat így semmilyen információt nem szeretnék kiadni az ügyben” – mondta lapunknak Klári, aki azt azért elárulta, miért kényszerültek férjével erre a nehéz döntésre.

A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 000 volt a gázszámlánk, ami ki tudja most mennyi lenne. Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk. Mi most már csak nyugodtan szeretnénk élni, fellépésekre járni, amiből szerencsére akad most bőven és nem akarunk foglalkozni már ezekkel a dolgokkal– vallotta be az énekesnő, majd Korda György is elmondta mind e mellett, miért kényszerültek erre a szomorú döntésre.

„A két év pandémia nagyon közerjátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, és egy idő után meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést. Nagyon sajnáljuk hogy ezt meg kellett tennünk, 32 éve a legnagyobb örömünkre működött a villánk, de most már egyértelműen a színpadi szereplésre akarunk koncentrálni. Egy dolgot azonban elmondok, amikor megépítettük a villát az alapba beletettük a képünket ami mellé ezt írtuk: ezt az épületet egy énekes házaspár, Korda György és Balázs Klári építette, élvezzék szeretettel „- mondta a Blikknek Gyuri bácsi.

Alább mutatjuk képeken, hogy mitől is váltak meg Kordáék.


GalériaA legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...