Home 18+ Éhező kutyákra bukkantak egy baranyai telepen – Borzasztó körülmények között tartották az...

Éhező kutyákra bukkantak egy baranyai telepen – Borzasztó körülmények között tartották az állatokat (18+)

Illusztráció, eztnezdmeg

Pécsi állatmentők és rendőrök mentettek meg négy kutyát egy baranyai szaporítótelepről, ahol borzalmas körülmények között tartották az állatokat.

„Egy hosszú, romos, büdös, koszos, sötét épületben volt a kutyáknak a kilencven százaléka”– mondta a Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány vezetője, Dezső Kármen. Egy másik épülethez lácolva két elég agresszív kutyát tartottak, továbbá 3 németjuhász kölyköt is találtak az állatvédők- írja az ATV.

Illusztráció, allatvarat

A telepről négy kutya került az alaptíványhoz, kivétel nékül orvosi és gyógyszeres kezelésre volt szükségük. „Lehet is látni rajta, hogy nem olyan a súlya, mint amilyennek kellene lenni”– mesélt a négylábúak állapotáról Dobos Henriett, a Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány kuratóriumi tagja. A kutyák alultápláltak voltak, a legidősebbnek a fogazata is tönkrement, így most kezelik őket, és az alapítvány mindent megtesz, hogy egészséges állapotba kerüljenek a megmentett állatok.

Az eset kapcsán egy 73 éves férfit hallgattak ki, aki ellen állatkínzás gyanúja miatt indult büntető eljárás a komlói rendőrkapitányságon. Ha a bíróság bűnösnek ítéli, az elkövető akár több évnyi börtönbüntetést is kaphat.

ElőzőA kormány csökkentette a vállalkozások adóterheit – videó
KövetkezőVarga Mihály: A munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindítása az elsődleges
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás