Home Életmód Életmód hírek Együnk sok halat

Együnk sok halat

hirmagazin_2015-07-16_134514

A halban lévő omega-3 zsírsavak és a gyümölcsben, zöldségekben található növényi rostok együttes hatására a vastagbél rosszindulatú daganatainak gyakorisága csökken – ismertették az Amerikai Rákkutató Intézet tudományos ülésén.
Mind a hal, mind a rostos növényi táplálék csökkenti a a vastagbélrák kockázatát, arra nézve azonban eddig nem volt bizonyíték, hogy a együttes fogyasztásukkor a jótékony hatások összeadódnak-e.
Robert S. Chapkin és munkatársai évek óta foglalkoznak a vastagbélrák keletkezésének okaival. Sejttenyészetekben, illetve állatkisérletekben vizsgálták a halhúsból eredő omega-3 zsírsavak daganatellenes tulajdonságait, valamint az élelmiszerekben lévő rostok lebomlása során keletkező pektin ilyen jellegű hatását külön-külön és együtt.
A kutatók már előzőleg úgy találták, hogy ez a két anyag gátolja a rosszindulatú daganatsejtek szaporodását, de új tanulmányukban kimutatták: együttesen a kétféle kezelés eredményeként a béldaganatok sokkal ritkábban jelennek meg, mint akkor, ha az előbbieket csak önmagukban adják.
Vizsgálataik igazolták, hogy a többszörösen telítetlen zsír és a növényi rost párosítása olyan molekulákon belüli mechanizmust indít el, amelynek következtében a daganatosan elfajuló vagy már rákos sejtek programozott halálának gyakorisága növekszik. Ez azt eredményezi, hogy a rosszindulatú daganat sejtjei önmaguktól elpusztulnak.
Másik tanulmányukban szerint az omega-3 zsírsavat és a sok rostot tartalmazó étrend jelentősen befolyásolja a ribonunkleinsav egyik részének működését, mely a géneket be-, illetve kikapcsolja. Ezek a gének elősegítik azt a folyamatot, melyben az őssejtek rosszindulatú sejtekké fejlődhetnek. A daganatellenes diéta ezt a rosszindulatú változást gátolja.
„A még kialakulatlan őssejtek elfajulhatnak és ráksejtekké válhatnak” – mondta Chapkin professzor. „Vizsgálataink szerint a kedvező étrend befolyásolhatja azokat a géneket, melyek a sejteket elindíthatják ilyen, veszélyes irányba”.

Forrás: mixonline;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás