10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekEgységesül az ügyeleti ellátás rendszere, mostantól ezen a számon hívható a háziorvosi...

Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere, mostantól ezen a számon hívható a háziorvosi ügyelet..

Egységesül az ügyeleti ellátás rendszere: a betegnek a 1830-as központi telefonszámot kell majd hívnia, ahol a vármegyei mentésirányítás dönt a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást, be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá

– mondta el Takács Péter, a Belügyminisztérium (BM) egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel, amit a hirado.hu szemlézett.

Az államtitkár közölte, a korábbi rendszerben nehéz volt eligazodni, és heterogén volt a szolgáltatás színvonala is, ezért döntöttek úgy, hogy egységesítik az ellátást, és egy központi telefonszámon lesz az ellátásszervezés.

Hozzátette:

Hajdú-Bihar vármegyében másfél évig tesztelték az új rendszert, és azt tapasztalták, hogy délután 4 és este 10 óra között elsősorban háziorvosi kompetenciára van szükség a beteg hirtelen állapotromlása miatt, este 10 óra után azonban tényleg csak az megy orvoshoz, akinek nagy baja van.

Ezeknek az embereknek leginkább sürgősségi ellátásra van szükségük.

Takács Péter elmondta: amikor a beteg felhívja a 1830-as központi számot, az irányítószáma alapján kapcsolják az illetékes vármegye mentésirányításához. A mentőszolgálat munkatársa kikérdezi a beteget, az állapotától függően vagy ellátja tanácsokkal, és azt mondja, ha a panaszai nem romlanak, várja meg a másnapi háziorvosi rendelést, vagy pedig, ha ügyeleti ellátásra van szüksége, este 10 óráig a központi háziorvosi ügyeletre irányítja, esetleg egy mentőtiszt megy ki hozzá. Ha a beteg nagyon súlyos állapotban van, azonnal mentőautót küldenek érte.

Hangsúlyozta:

az átszervezéssel gyorsabban kerül mindenki az állapotának megfelelő helyre.

Az államtitkár elmondta azt is, Hajdú-Bihar után Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyével bővítik a rendszert, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron vármegyével, és így, vármegyéről vármegyére haladva terjesztik ki. A tervek szerint 2023 decemberére Pest vármegyét, 2024 elején pedig Budapestet is bekapcsolják az új ellátási rendszerbe.

Takács Péter az M1 szerda reggeli műsorában is vendég volt, ott arról beszélt,

az új rendszer a betegbiztonság szempontjából magasabb színvonalú lesz, mint volt.

Elmondta azt is, közel kétszer akkora óradíjat tudnak adni az orvosoknak és asszisztenseknek, mint amit eddig kaptak az ügyeleti ellátásban. Emellett folytatódik a szakdolgozói béremelés is, 2024 márciusáig két lépésben 50 százalékos emelést kapnak a szakdolgozók.

Emlékeztetett: jelenleg az orvosi átlagkereset a nemzetgazdasági átlag háromszorosa, és most ehhez az orvosi bérszinthez állítják be tartósan a szakdolgozói bérszintet, vagyis a gyógyító csapat tagjainak bérezése együtt fog mozogni.

A kiemelt kép illusztráció, tapioszele

hirado.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work