Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Egyre több foglalkoztatott után érvényesítenek járványügyi adókedvezményt

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is.

Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek ilyen adókedvezményt

– közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A gazdasági kilábalásban jelentős szerepet játszottak a kormány rendkívüli gyorsasággal meghozott gazdaságvédelmi intézkedései – jelentette ki Izer Norbert. Az adóhivatali adatok alapján ezek közül az egyik legeredményesebb a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinak munkáját megvédő négyhavi járulékkedvezmény volt – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a globális koronavírus-járvány miatt kialakult krízishelyzetnek leginkább kitett ágazatok (például a turizmus, a vendéglátás, a mezőgazdaság) azonnali segítséget kaptak a kormánytól, ennek köszönhetően a munkavállaló bére után csak személyi jövedelemadót, és maximum 7710 forint egészségbiztosítási járulékot kellett fizetnie a vállalkozásnak.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy

egy szakmunkás minimálbért kereső munkavállaló esetében mintegy 71 ezer forintról mondott le havonta az államkassza

azért, hogy az érintett vállalkozások megőrizhessék a dolgozóik állását – hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta: ezzel a vállalkozásoknak jelentősen olcsóbb lett a foglalkoztatás, és a munkavállalók is jól jártak, hiszen nőtt a nettó jövedelmük. A benyújtott bevallások adatai alapján több mint 21 milliárd forinttal maradt több a koronavírus-járványnak kitett ágazatok dolgozóinál.

A kisvállalati adó (kiva) hatálya alá tartozó cégeknek is járt a kedvezmény – húzta alá Izer Norbert. A kivás vállalkozásoknál összességében több mint 1,1 milliárd forintot hagyott a négy hónapra szóló adókedvezmény.

Az első negyedévhez képest a második negyedévben négyszázzal több (összesen 3143) kivás cég vette igénybe ezt a fajta – a járvány által leginkább sújtott ágazatoknak járó – adóügyi könnyítést – részletezte az államtitkár.

Az intézkedés tehát elérte célját, hiszen még a járvány negatív gazdasági hatásaival

leginkább sújtott ágazatokban is sikerült megőrizni, sőt hónapról hónapra bővíteni a munkahelyeket

– jelentette ki az államtitkár. A gyors és hatékony gazdaságvédelmi intézkedések egyik legnagyobb eredménye, hogy érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, és Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – mondta.

Megjegyezte, hogy a bértámogatási programok, a gazdaságvédelmi akcióterv által biztosított újfajta hitellehetőségek, képzések, illetve az adókönnyítések összességében több mint egymillió munkavállalón segítettek.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás