Egyre több 50 év alatti felnőttnél diagnosztizálnak bélrákot a fejlett országokban két nagyszabású tanulmány szerint.

Bár a fiatal felnőttek esetében a bélrákos esetek száma alacsony, a kutatók kimutatták, hogy arányuk meredeken emelkedik a 20-29 évesek körében. A szakemberek számára nem világos ennek az oka, de úgy vélik, hogy az elhízás és a helytelen étrend fontos tényező lehet – írja a BBC News.

Európa legtöbb államában a bélrákszűrési programok 50 éves korban kezdődnek, mivel a betegség gyakrabban fordul elő az idősebb korosztályban.

A Gut című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban holland kutatók 20 európai országban, köztük Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban és Franciaországban végbemenő folyamatokat elemeztek több mint 143 millió ember adatait felhasználva.

Kimutatták, hogy 1990 és 2016 között nőtt a bélrákos megbetegedések száma, a legjelentősebb növekedési arányt a húszas éveikben járó felnőttek körében találták.

Miközben a legtöbb országban ebben a korosztályban 1990 és 2016 között százezer emberenként 0,8-ről 2,3 esetre nőtt a bélrákos megbetegedések száma, a legmeredekebb évenkénti 7,9 százalékos – növekedést 2004 és 2016 között mutatták ki.
Ebben a korcsoportban azonban nem nőtt a betegség miatti elhalálozás – emelték ki a kutatók.

A harmincas korosztályban is növekedett a bélrákos esetek előfordulása, de kevésbé meredeken, a 40-esek körében ingadozott az arány.

A rotterdami Erasmus MC Egyetem Orvosközpontjának kutatói hangsúlyozták, hogy ha a trend folytatódik, felül kell vizsgálni a szűrésre vonatkozó irányelveket.

The Lancet Gastroenterology & Hepatology című orvostudományi folyóiratban megjelent másik tanulmány megerősíti a holland kutatók által kimutatott folyamatokat olyan fejlett országok, mint Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland adatait tanulmányozva.

1995 és 2014 között Nagy-Britanniában például 1,8 százalékkal nőtt a vastagbélrákos és 1,4 százalékkal a végbélrákos esetek száma az 50 év alattiak körében, miközben az 50 év felettiek esetében csökkent 1,2 százalékkal. Hasonló folyamatokat találtak a tanulmányozott többi országban.

Forrás: twice.hu