-4.4 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Egyre több elektromos töltő lesz az országban

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Hazánkban több mint 300 elektromos töltőállomás telepítését kezdték meg.

Az Okos Jövő Innovációs Klaszter novemberi klubestjén az elektromobilitás kapta a főszerepet.

A klubesten dr. Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója adott elő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem Egyesült Innovációs és Tudásközpontjában.

Kép forrása: e-Mobi

Az előadásban sorra vette az elektromobilitás hazai elterjedésének főbb korlátait, majd felvázolta azok elhárítását célzó kormányzati intézkedéseket, melyhez kapcsolódóan részletesen bemutatta az e-Mobi tevékenységét is.

Elmondta, az e-Mobi az elektromos gépjármű töltő infrastruktúra kialakításában kiemelkedő szerepet tölt be, valamint közreműködik az elektromos kormányzati flotta kiépítésében is.

A Társaság 2017-ben célként tűzte ki többek között az elektromos autókkal közlekedők számára az országos átjárhatóság biztosításának megkezdését, aminek érdekében több mint 300 elektromos töltőállomás telepítését kezdte meg megyei jogú városokban, idegenforgalmi központokban, kormányhivataloknál, az országos főutak mentén, illetve Budapesten.

Forrás: hirado.hu

Képek: vezess, trast, zuglo

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Tom Cruise, Domhnall Gleeson, Sarah Wright; Igaz történet alapján – A beszállító – videó

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel. Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle...

Előkerült a nő, aki elvette Harry herceg szüzességét egy kocsma mögött – fotók

2001-ben történt az eset, hamar végeztek. Nemrég meg Harry herceg könyve, amely több érdekes, eddig nem hallott történetet tartalmaz,...

Ukrajna legitim katonai célpontnak tekinti Moszkvát..

Ha a háború úgy alakul Kijev egy percig sem fog hezitálni, hogy tűz alá vegye az orosz fővárost. Legitim...