Hirmagazin
Image default
Egészség - betegségKülföld

Egyre rosszabb a helyzet: Először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

Sanghaj: Először jelentettek koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálozásokat Sanghajból hétfőn azóta, hogy a városban a múlt hónapban lezárásokat kezdtek alkalmazni a legújabb járványhullám megfékezésére.

A sanghaji egészségügyi hatóságok hétfői beszámolója szerint három, Covid-19 megbetegedéssel diagnosztizált beteg hunyt el. Az elhunytak mindhárman idős korúak – 89 és 91 év közöttiek – voltak, akik egyéb egészségügyi problémáik, egyebek mellett cukorbetegség, rák, illetve agyi infarktus miatt nem vehették fel a koronavírus elleni védőoltást.

A 25 millió lakosú városban március eleje óta mintegy 372 ezer fertőzöttet azonosítottak. 

A hétfői adatok enyhülést jeleztek: a napi új esetek száma egy nappal korábbról 10 százalékkal zsugorodva 22 248-ra csökkent, a tüneteket is produkáló fertőzöttek száma 2417 volt, ami 25 százalékos mérséklődést jelent a vasárnap közölt adathoz képest.

Sanghajban március 10. óta több mint kétszázmillió nukleinsavas vírustesztet végeztek el, április eleje óta pedig már több körben tesztelték a város lakóit antigén gyorstesztekkel is a fertőzöttek kiszűrésére. A sanghaji egészségügyi bizottság hétfői közlése szerint minden lakónegyedben, ahol az elmúlt hét nap során akár egyetlen új fertőzöttet is azonosítottak, a lakókat múlt péntektől egy héten át naponta tesztelik.

A várost egészében április elején helyezték vesztegzár alá, módosítva azt az eredeti tervet, miszerint két szakaszban öt-öt napra zárják le Sanghaj keleti, majd nyugati oldalát. 

Az intézkedések nyomán azonban a város lakói egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak. Bár a múlt hét elejétől kezdve olyan lakónegyedekben, ahol 14 napon át nem azonosítottak újabb fertőzötteket, engedélyezték a vesztegzár feloldását, ám az intézkedés nem feltétlenül jelent számottevő enyhítést, hiszen a lakónegyed környezetének kockázati besorolásától is függ, hogy a lakók kimehetnek-e az utcára.

bors

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Összeesküvés készül Magyarország ellen – a tettesek és a célok is nyilvánosságra kerültek..

Géza

Nem voltak „háborús tervek” a kiszivárgott Signal chatben – Trump szóvivője is nyilatkozott a botrányról

Géza

Súlyos biztonsági incidens rázta meg az amerikai kormányzatot, miután egy titkos Signal csoportbeszélgetésbe véletlenül bekerült egy újságíró, aki így első kézből értesülhetett egy jemeni katonai csapás részleteiről. Az eset, amelyet a BBC is jelentett, komoly politikai vihart kavart, és felveti a nemzetbiztonsági protokollok megsértésének gyanúját.

Géza