Home Szabadidő Bulvár Egyre lejjebb csúszik Damu Edina

Egyre lejjebb csúszik Damu Edina

0

Damu Roland felesége, Edina egyre rosszabb állapotban van. Az asszony folyamatosan betegeskedik, emellett pedig komoly anyagi gondokkal küzd: olyannyira, hogy már a gázt is kikapcsolták nála.

Egyre lejjebb csúszik Damu Edina

Nagy szerelemnek indult, majd viharos szakítás lett a vége Damu Roland és Edina kapcsolatának, az indulatok pedig nem csitulnak, annak ellenére sem, hogy a színész már nyolc hónapja nem él együtt a feleségével – írja a Blikk.

– Új életet kell kezdenem nélküle, ezért nem szeretném, ha bármikor megjelenhetne nálam.Sokat vagyok beteg, nincs munkám, nem tudom miből kifizetni a válás harmincezer forintos illetékét sem – magyarázta az  asszony a Story magazinnak. – Emellett több, mint százezer forintos adósság maradt a nyakamon, ami még a Rolanddal közös életünk során keletkezett. Kikapcsolták nálunk a gázt is, azt sem tudom, hogyan fogunk fűteni, nincsen meleg vizünk sem.

Edinát természetesen az is megviseli, hogy nem ő, hanem a testvére a Rolanddal közös lányuk, Maja hivatalos gyámja. A kislányt Roland sógornője és Edina édesanyja nevelik, de a színész is rendszeresen látogatja, ám magához venni ő sem tudja, mivel egy színészházban él jelenleg.

 

Exit mobile version
Megszakítás