Forrás: MTI

Betervezte a költségvetésbe a magyar kormány a 2017-től 2026-ig tartó időszakra a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjára a rendezői jogdíjjal megegyező összegű költségvetési támogatást.

Egyre irreálisabb összegeket kell kifizetni csak a jogdíjakért.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a 2017-ben kifizetendő jogdíj összege 37,4 millió dollár (vagyis 10.9 milliárd forint) lesz, s ez az összeg a 2017-et követő esztendőkben az előző éves jogdíj öt százalékával nő majd.

2026-ra tehát a jogdíj már 57 millió dollárra nő, vagyis a jelenlegi árfolyamon majdnem 17 milliárd forintra. Tehát mostantól 2026-ig a magyar költségvetés 503 millió dollárt (ami 146 milliárd forint) fizet – kizárólag a rendezési jogért.

Magyarországnál tehetősebb országok, így például Olaszország és Németország már tiltakoznak a Forma–1 első számú ura, Bernie Ecclestone által szabott irreálisan magas jogdíjak miatt. A magyar kiadásokat ráadásul tovább növeli, hogy a kormány átvállalja a köztévétől a televíziós közvetítési díjakat is, ami további félmilliárd forint plusz költséget jelent évente. Ez így már összesen 150 milliárd kiadás a következő tíz évre, mostani árfolyamon számolva.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt nyilatkozta: azért gazdasági érdeke Magyarországnak, hogy Mogyoródon tartsa a Forma–1-et, mert minden egyes hétvége 17-17,5 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t.

A kabinet mindenesetre felhívta Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy – Seszták Miklós – nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával minden évben be kell terveznie a költségvetésbe ezt a fejezetet is.
Felújítás a Hungaroringen
Szeptemberben kezdődött el a Hungaroring felújítása, amely során a vonalvezetés kivételével kívül szinte minden átalakul, így jövőre már teljesen megújul a környezet – írta a formula.hu.

Az utolsó simításokkal a tervek szerint a Szilveszter Rali idejére végeznek. Ez persze az időjárástól is függ. A legutóbbi rendezvény egy futóverseny volt, amely után szinte azonnal hozzáláttak a boxutca betonjának felveréséhez, a rázókövek felszedéséhez.

500 millió forintot fordítanak a munkálatokra – közölte Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke.