Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Egymillió forintot követelnek Józseftől, amiért véletlenül elütött egy őzet – videó

A pécsi taxis semmilyen szabálytalanságot nem vétett, és ilyen esetben a vadásztársaságnak kellene kifizetnie a károkat, most mégis tőle követelhetnek egymillió forintot.

Évek óta harcol igazáért Jancsó József. A férfi 2016 nyarán taxisként dolgozott, amikor az egyik hajnalban épp végzett egy fuvarral Pécs külvárosában, és épp indult volna vissza a városközpontba, amikor elé ugrott egy őz. Az elgázolt állaton már nem lehetett segíteni, azonnal elpusztult – számolt be az RTL Fókusz.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

József autójában 400 ezer forintos kár keletkezett, és mivel nem akart kiesni a munkából hosszú időre, rögtön megjavíttatta, méghozzá abban a hiszemben, hogy a költségeit később megtérítik. Mivel a helyszíni jegyzőkönyv szerint sem volt hibás József, az ügyvédjével együtt először a pécsi városüzemeltetést perelték be, sikertelenül.

A bíróság kimondta, hogy a városüzemeltetés nem felelős az okozott kárért, így József ezt követően a területileg illetékes vadásztársaságtól próbálta kicsikarni a pénzét; hosszú évek és egy másodfokú ítélet után úgy tűnt, sikerrel.

Tavaly decemberben azonban újrakezdődött a rémálom, hiszen a vadásztársaság felterjesztette a Kúriához az ítéletet, a Kúria pedig az elsőfokú ítéletet hagyta helyben, ami szerint a társaság nem felelős a kárért.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az indoklás szerint bár az őz hozzájuk tartozik, a város ezen forgalmas része nem hivatalos vadászterület, így nem felelősek a viselkedéséért. Ez alapján vissza kell fizetnie Józsefnek a korábban neki ítélt közel félmillió forintot, illetve az évek óta tartó pereskedés költségeit is, amely összegek együtt az egymillió forintot is meghaladják.

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás