Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFőhírek

Egymást váltva erőszakoltak meg egy magyar kislányt .. Sajnos, Magyarországon történt a szőrnyű eset (18+)

Nem kegyelmeztek a kiskorú sértettnek. Elcsalták, lefogták, megerőszakolták, majd meg is fenyegették 15 éves áldozatukat.

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú fiú ellen minősített szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt. A vádirat szerint 2024. augusztus végén az esti órákban az elkövetők az utcán leszólították, elcsalták, majd lefogták és mindketten megerőszakolták a kiskorú sértettet egy borsodi településen.  

Az esetről beszámoló Boon.hu információi szerint az egyik vádlott elgáncsolta a 15 éves lányt, majd közös erővel leteperték a földre. A sértett kérlelte őket, hogy ne bántsák, azonban a terheltek egyike, annak ellenére, hogy a lány lábaival rugdosva igyekezett távol tartani, sérelmére szexuális erőszakot követett el. A cselekmény után a vádlottak cseréltek és a másik is erőszakkal közösült a sértettel, míg az első cselekményt megvalósító vádlott lefogva tartotta a kislányt.

Nemcsak megerőszakolták, hanem meg is fenyegették áldozatukat

Az abúzust követően a fiatalkorú elkövetők megfenyegették prédájukat, hogy senkinek nem beszélhet a történtekről, mert nem lesz jó vége. Arra is felszólították, hogy maradjon az épületben, amíg ők elmennek. A történtek hatása alatt lévő fiatal lány azonban felöltözött és elmenekült.

*** 

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is. 

Forrás nyomán

Rendőreink, a nyomozóhatóságok, hatóságok, az ügyészségek és bíróságok mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek