A színésznő és kisfia tragédiája az egész országot megrázták. Míg az ötéves kisfiú meghalt, addig Sallai Nóra állapota kritikus volt, habár már magától ismét lélegzett. Nemrég a színésznő férje egy interjúban árulta el, hogy hogy van jelenleg a felesége.

Már több mint három hete annak, hogy Sallai Nóra és ötéves kisfia autóbalesetet szenvedtek Alsónémediben. A Jóban Rosszban színésznője egy BMW-vel ütközött, akinek a sofőrje olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, így is hatalmas erővel nekiütközött.  A BMW utasai egy 18 és egy 21 éves fiatal voltak, ők kevésbé sérültek, saját lábukon szálltak ki a járműből, de végül a mentők őket is kórházba vitték, egyiküknek agyrázkódása, másikuknak combcsonttörése lett, az eset óta bujkálnak. Sallai Nóra ötéves kisfia a kórházban meghalt, míg a színésznő már magától lélegzik gép segítsége nélkül, előtte azonban kritikus állapotban feküdt az intenzív osztályon.

Sallai Nóra balesete
Sallai Nóra balesete 
Fotó: Fotó: TV2

Sallai Nóra férje új információkat közölt feleségéről

Tények nemrég felkereste a Jóban Rosszban színésznőjének a férjét, aki új információkat árult el a feleségéről.

Nóra megmozdult a kórházi ágyon, ezért esély lehet arra, hogy magához tér 

– mondta szűkszavúan a férfi, aki a tragédia óta nagyon maga alatt van.

Sallai Nórát családja, barátai és férje minden nap látogatják. Bár az állapota még súlyos, az operációknak köszönhetően már képes önálló légzésre, ami nagy előrelépést jelent. A további kezeléseket azután kezdhetik meg az orvosok, ha a színésznő már magához tért, egyelőre várakoznak.

Családja védi a gyilkost és a rokont

A BMW tulajdonosa Kevin és rokona, Rikárdó az eset óta családjuknál bujkálnak, de több információ is kiderült róluk. Mindketten sok időt töltenek Magyarországon rokonaiknál és munkát is szoktak itt vállalni, valamint BMW-ket adnak, vesznek és sofőrködni is szoktak. Családjuk szerint nem szoktak szabálytalankodni vagy felelőtlenül vezetni.

Súlyos büntetést kaphat a gyilkos

Az eset kapcsán dr. Lichy József is megszólalt, aki szerint Sallai Nóra kisfiának gyilkosára súlyos börtönbüntetés várhat.

Jelen állás szerint egy ember halálát okozta a cselekmény, ennek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, azonban a másik személy esetében is biztosan bekövetkezett súlyos egészségromlás, ezt 1-3 évig rendeli büntetni a Btk. Mivel itt kétrendbeli cselekményről beszélünk, az eredeti büntetési tétel felső értéke halmazati büntetésként növekedni fog, és természetesen az is befolyással lesz a büntetési tételre, ha a minősítés kétrendbeli halál okozásra módosul.

Halmazati büntetésként a bíróság már 1-7,5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat.

Ezt a bűncselekményt nem lehet megúszni felfüggesztett szabadságvesztéssel, gyakorlati tapasztalataim alapján 3-3,5 év környékén lehet majd a ténylegesen kiszabott szabadságvesztés mértéke” – részletezte  dr. Lichy József.

Videó

Korábban azt mondta egy szakérető, hogy mindkét autós hibázott.

A Blikk információi szerint a BMW sofőrje a korábbi hírekkel ellentétben tiszta és józan volt, és nem menekült el a helyszínről az utastársával együtt. A színésznőnek kötelessége lett volna elsőbbséget adni, de ha a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett a másik autó, mindkét sofőr felelőssége megállapítható – ezt vizsgálják most.

A színésznőnek kötelessége lett volna elsőbbséget adni, de ha a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett a másik autó, mindkét sofőr felelőssége megállapítható – ezt vizsgálják most.

A kisfiával együtt súlyos autóbalesetet szenvedő színésznő, Sallai Nóra továbbra is az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán fekszik, altatásban ápolják, és az életéért küzdenek – írja a Blikk. A lap információi szerint többször is megoperálták már, de további beavatkozásokra is szükség lesz a következő hetekben, ezért még mindig szükség van a véradományokra. Erre korábban a kollégái is kérték a nyilvánosságot.

Sallai két hete pénteken egy családi látogatásról tartott hazafelé, amikor Alsónémediben egy nagy sebességgel érkező BMW belerohant az Opeljébe. Vele volt ötéves kisfia is, akit a helyszínen újra kellett éleszteni. A gyerek a napokban meghalt. A karambolban érintett másik autó utasai könnyebben sérültek meg, őket azóta kiengedték a kórházból.

Blikk most részleteket közölt a tragikus baleset körülményeiről, amelyet legalább hat kamera (utcai térfigyelő, autóban működő és házakon elhelyezett biztonsági kamerák) rögzített. Azt írják, hogy a BMW-ben összesen ketten utaztak, a korábbi hírekkel ellentétben egyikük sem menekült el a helyszínről. A lap információi szerint az sem igaz, hogy a sofőr ital vagy drog befolyása alatt állt, mert utasával együtt tiszta és józan volt a baleset idején, büntetlen előéletűek, a sofőr pedig nem volt eltiltva a vezetéstől. Jelenleg nem gyanúsítják őket semmivel, a rendőrség ugyanakkor még vizsgálja, hogy a sofőr nem hajtott-e gyorsabban a megengedett sebességnél.

A balesetről eddig kikerült, nyilvános videókon látszik, hogy Sallai Nóra az Opel Merivával egy mellékutcából kanyarodott ki Alsónémediben a főútra, a Haraszti utcára. Akkor ért oda a BMW is, amelynek a sofőrje hiába próbálta elrántani a kormányt, az ütközést nem tudta elkerülni. A színésznőnek kötelessége lett volna elsőbbséget adni, de ha a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett a másik autó, mindkét sofőr felelőssége megállapítható – írja a Blikk.

Az ügyben a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A nyomozásban szakértők is részt vesznek, hogy tisztázzák a pontos körülményeket, illetve megállapítsák, mindkét sofőr hibázott-e, és osztott felelősség terheli-e őket. Az, hogy mekkora volt a védett útvonalon közlekedő autó sebessége, mindenképp döntő lesz: 75 km/h felett már vizsgálni kell a megtévesztő sebességet, vagyis, hogy a másik sofőrnek volt-e esélye időben észlelni a közeledő járművet.

Forrás 1

Forrás 2

Hirmagazin.eu

ElőzőMerényletet tervezett egy csoport október 23-án, a TEK közbelépett
KövetkezőMindenkit várnak az október 23-i nemzeti ünnepségre, a Millenárisra
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza