Home Életmód Egészség - betegség Egyenletesen nő a fertőzöttek száma – videók

Egyenletesen nő a fertőzöttek száma – videók

Egyenletesen nő a fertőzöttek száma – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: a fertőzöttek jelentős száma szociális intézményekben van, és azokban a kórházakban, ahol a fertőzötteket kezelik. Ezért a zárt közösségekre különösen oda kell figyelni – szögezte le.

Elmondta: továbbra is a fővárosban és Pest megyében tarják számon a legtöbb fertőzöttet, a többi megyében jellemzően akkor nő a fertőzöttek száma, ha egy zárt közösségbe bekerül a vírus és terjedni kezd a betegség.

A tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy 2649 fertőzöttet tartanak nyilván, az elhunytak száma 291; 976-an állnak kórházi kezelés alatt, közülük 49-en lélegeztetőgépre szorulnak. Hozzátette: 516-an már meggyógyultak.

Müller Cecília 80 levelet küldött azoknak, akik nagy valószínűséggel átestek a betegségen úgy, hogy súlyosabb tüneteik voltak, így elégséges ellenanyag termelődhetett a szervezetükben, és részt vehetnek a vérplazmaprogramban.

Tájékoztatása szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új, a vírus örökítőanyagának kimutatásán alapuló gyorsteszt előállításáról számolt be.

Elmondta: a még kísérleti fázisban lévő teszt azért fontos, mert az eddig használt gyorstesztek jelentős része a vírussal szembeni ellenanyagot mutatja ki, amely sokszor csak a fertőzést követő két hét után kezd termelődni a szervezetben. Az új teszt megkönnyíti a járvány jellemzését, a lakosság átfertőzöttségének vizsgálatát.

Szólt arról, hogy Magyarországon is kezdődnek ilyen, úgynevezett átvészeltségi kutatások, amelyek a lakosság átfertőzöttségét mutatják. Ennek ismerete fontos a járvány esetleges második hulláma előtt.

Müller Cecília kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az orvosi maszkok egyszer használatosak, ezért nem ajánlja az utcai viselésüket, ott inkább a házi készítésű maszkok, illetve textilmaszkok viselése javasolt, amelyeket mosás, fertőtlenítés után újra fel lehet venni.

Szintén kérdésre beszélt arról, hogy a szociális intézmények védelmére már a járvány korai szakaszában számos tilalmat vezetett be, például látogatási tilalmat, felvételi zárlatot, illetve kijárási tilalmat. Ezek az intézkedések a vírus be- és kivitelét akadályozták. Jelenleg azonban „már intézményen belül vagyunk”, tehát az intézményekben kell nagyon szakszerű, folyamatos és rendszeres tevékenységgel megakadályozni a vírus terjedését. Teljes „infekciókontrollt kell folyamatosan végezni” – mondta, hozzátéve, a szociális intézmények kaptak egy eljárási rendet a teendőkről.

Müller Cecília kérdésre szólt arról is: a koronavírussal fertőzött kismamák jellemzően nem fertőzik meg a magzatot, a világban mindössze egy ilyen esetet írtak le. A gyermeket megszületése után védeni kell, de még a szoptatás is javasolt úgy, hogy az édesanya védőmaszkot visel, ugyanis nem az anyatejjel jut át a vírus a gyermekre, hanem cseppfertőzéssel.

Az apás szülésnek a szigorú szabályok betartásával nincs jogi akadálya, arról azonban mindig az adott kórház dönt, hogy adottak-e ennek feltételei, tudják-e biztosítani az apának a megfelelő, a környezet biztonságát garantáló védőfelszerelést – mondta.

Forrás: MTI

ElőzőVérplazma adására kérik a gyógyultakat!
KövetkezőÚj részletek szivárogtak ki arról, hogy indulhat újra az élet itthon
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás