13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEgy túltolt falunap története: részegen, félmeztelenül, egy léccel a kezében hívta párbajra...

Egy túltolt falunap története: részegen, félmeztelenül, egy léccel a kezében hívta párbajra a rendőröket a nógrádi tinédzser

A fiúnak korábban is voltak már rendőrségi ügyei.

Meglehetősen görbe estét tartott az a nógrádi tinédzser, aki egyébként el se hagyhatta volna otthonát – írta a Bors. A fiú egy barátjával korábban több településen is lopott és pakolt ki kocsikat, az így szerzett holmikat és pénzt pedig eltették. Miután elkapták őket, az ügyészég elrendelte bűnügyi felügyeletüket, magyarán nem hagyhatták el lakóhelyüket.

Ennek ellenére hősünk, miután otthon berúgott, úgy döntött, lenéz a helyi falunapra. Ott aztán nem bírt magával: inzultálta és szidta a járókelőket, később verekedni akart, majd félmeztelenül szétrúgott egy kerítést. Estéjének fénypontjához – és egyben végéhez is – akkor ért, amikor felkapva az egyik kitört lécet artikulálatlan üvöltések közepette párbajra hívta a rendőröket, majd megindult a közösségi ház felé. Szerencsére személyi sérülés nem történt, mivel az eseményt biztosító személyzet itt közbelépett.

Az incidens hatására az ügyészség indokoltnak látta a szigorúbb intézkedés kiszabását, így innentől házi őrizetben, lábán nyomkövetővel várhatja a bíróság ítéletét a tinédzser.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Most népszerű

Hasonló hírek