Hirmagazin
Image default
Sport

Egy tanulságos hétvégét zártunk, sokat fejlődtünk!

Hétvégén rendezték a CEE Rotax Max Challenge – Bonus Cup-ot Jesolóban, Olaszországban, ahol Nagy Ádám gokartversenyző vett részt.

nagy adam cee bonus cup 17
nagy adam cee bonus cup 17

 Ádám kategóriát nem váltott idénre, maradt a Seniorok között.  Nagy reményekkel indította a szezonját, ami meg is látszódott a teljesítményén a hétvégén.

nagy adam cee bonus cup 12
nagy adam cee bonus cup 12

Ádám beszámolóját olvashatják:

nagy adam cee bonus cup 7
nagy adam cee bonus cup 7

 Pénteken hat edzésünk volt, majd szombaton három, ami már hivatalos edzésnek számított. Jó volt a tempónk, majd az időmérőn sikerült csoportomban az ötödik, összetettben a tizedik helyet elérni. Nem számít rossz eredménynek, de jobbra számítottunk, ezért a versenyen még többet kellett beleadnunk.

 Az első versenyen a hetedik helyről rajtoltam. Nem történt igazán nagy akció, pár helyet sikerült feljönnöm, így pályán ötödik, majd büntetések kiosztása után a negyedik helyre soroltak.

nagy adam cee bonus cup 10
nagy adam cee bonus cup 10

 A második versenyen szintén a hetedik helyről rajtoltam.
A startot, picit elrontottam, de sikerült lépni, és beérni a hatodik helyen. Ezek alapján a hatodik helyről kezdhettem meg a Super-Finalt, ami egy fokkal izgalmasabb volt, mint az előző versenyek. A külső sor kicsit bealudt, így vesztettünk pár pozíciót, de szerencsére tudtunk maradni az élmezőnnyel. Folyamatos csatározásokba keveredtem, majd egyre előrébb kerültem.

nagy adam cee bonus cup 16
nagy adam cee bonus cup 16

Mikor már az ötödik helyen találtam, megelőzött egy olasz pilóta, majd leterelt, így egészen a tizenegyedik helyre csúsztam vissza. Törekedtem visszahozni a pozíciókat, és pár kör elteltével már a hetedik helyen voltam. Nem sokkal később, egy védekezés következtében megtoltak hátulról, majd rám ugrattak és kilöktek. A huszadik helyre estem vissza, ahonnan az utolsó pár kör alatt mentettem a menthetőt, és a tizenötödik helyig küzdöttem vissza magam.

nagy adam cee bonus cup 1
nagy adam cee bonus cup 1

 Egy tanulságos hétvégét zártunk, sokat fejlődtünk, így az e heti CEE RMC I. fordulójára teljesen fel vagyunk készülve.

nagy adam cee bonus cup 5
nagy adam cee bonus cup 5

Köszönöm a Freestyle Racing-nek, különösen Apának, Sancinak és Pistinek az egész hétvégés segítséget! 

nagy adam cee bonus cup 3
nagy adam cee bonus cup 3

Partnerek: Nagy Travel Kft., Freestyle Racing Hungary Kft., Freestyle Racing SE.

nagy adam cee bonus cup 6
nagy adam cee bonus cup 6

Fotó: Hajóka SportFotó

– Hajósi Miklós –

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek