Ahogy arról a portálunk is írt, egy táborfalvai nő úgy gondolta, a kisfia tizedik születésnapjára léggömbök és távirányítós autó helyett a legmegfelelőbb ajándék a szex lesz.

A 33 éves K. Szandra a meglepetést rögvest meg is szervezte, s egy 15 éves lányt „intézett” a kisfiának, az aktusról pedig felvétel is készült. A két évvel ezelőtti gyomorforgató eset vizsgálatát most fejezte be a rendőrség.

A téma kapcsán most a Blikk munkatársa, Végh Attila fogalmazta meg a véleményét:

„Nem neked való még!” Hányszor hallottuk ezt mindannyian három- és tizenhat éves korunk között, amikor először akartunk kétgombócos fagyit, kétkerekű biciklit, villanyvonatot terepasztallal, kismotort, vagy éppenséggel egy felügyelet nélküli ottalvós kirándulást az első komolyabb baráttal-barátnővel. Erre még a születésnap sem volt mentség.

Egy józanul gondolkodó szülő ismeri, betartja ezt a nevelési alapszabályt. Akkor is, ha mindent megad a gyermekének. A táborfalvi anyuka, aki tízesztendős fiának egy pszichikai erőszakkal beszervezett gyereklány nyújtotta pásztorórával „kedveskedett”, sok mindennek elmondható, csak gondoskodó, tudatos szülőnek nem. Anyának sem. Mert egyetlen édesanya sem tesz készakarva olyat, ami a gyermeke későbbi fejlődésére káros hatással lehet. Nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy az ember felfogja, milyen sérüléseket okoz egy tízéves fiúban, ha – ráerőltetett koraérettséggel – olyan tevékenységre kényszerítik, amelyre még sem testileg, sem lelkileg nem érett meg. Nem neki való. S hogy ezt a drága jó édesanya még videóra is veszi, inspirálja a fiát, mintha egy játszóházba vitte volna, az már nem csak sokkoló és döbbenetes, hanem gyomorforgató is. Az ilyen nőt nem szabadna gyerekek közelébe engedni. Mert nem neki való…

További balesetek, halálos balesetek, tragédiák, bűnügyi hírek, eltűntek, gyilkosságok, rablások, videók, részletek..

A Blikk ellátogatott a Pest megyei településre, ahol megtaláltuk azt a nőt, E. Nikolettet, aki a történtek idején egy albérletben élt a szülinapos fiú édesanyjával és a sráccal szexelő kislánnyal, Izával is.

– Szandi erőszakkal vette rá Izát, hogy feküdjön le Kevinnel. Az aktusról Kevin 16 éves barátja csinált felvételt, akit áthívtak ünnepelni. Az ismerőseinek szétküldött videón is hallatszik, ahogy veszekszem velük, és azt kérem, azonnal hagyják abba. Mit tehettem volna még? De Szandi erőszakoskodott, és mint egy filmrendező, azt is megkövetelte, milyen pózban csinálják – emlékezett vissza lapunknak Nikolett.

Fotó: Police.huAz incidens egy albérletben történt, a résztvevők azóta már elköltöztek onnan / Fotó: Police.hu

Elmondása szerint amikor igyekezett számon kérni a felelőtlen anyát, válaszul Szandra felháborodva azt kérdezte tőle: „Ma van a fiam születésnapja, miért ne ünnepeljük meg?” A szemtanú kérdésünkre arról is beszélt, a szexuális aktus nagyjából három percig tarthatott.

– Biztosan furcsán hangzik, de Kevin örült neki. Náluk a családban sajnos ez volt a szokás, erre nevelte a gyerekét Szandi. Tízéves kora ellenére már nem ez volt Kevin első ilyen élménye. Szandi bántotta a velünk élő Izát is korábban, megpróbált nekem is jönni egyszer. Iza már régen elhagyta a szüleit, intézetbe is került, de onnan egyszer visszaszökött hozzánk, emiatt pedig a rendőrök is körözték – tette hozzá a fiatal nő.

Fotó: FacebookA zsaruk szerint Nikolett biztosította a helyszínt és a felvétel készítését is támogatta, de lapunknak állítja, próbálta megakadályozni az eseményt / Fotó: Facebook

Végül az incidens után fél évvel, tavaly májusban szálltak ki a rendőrök a Táborfalván lévő ingatlanhoz. A gyermek anyját azóta letartóztatták, Kevint pedig kiemelték a családból, nevelőszülőkhöz került.

A legfrissebb hírek itt!

A Pest megyei rendőrök egy gyámhivatali jelzés és a hozzá csatolt videófelvételek alapján indítottak nyomozást. Kihallgatták Kevin édesanyját, a szexvideó készítőjének is felelnie kellett, de E. Nikolettet is gyanúsítottként hallgatták ki, mivel a zsaruk szerint közreműködött az aktus létrejöttében és a felvétel készítésében. K. Szandra nem tett vallomást, a 15 éves kamasz lány pedig annyit mondott: félt az erőszakos és fenyegetőző anyától. A videózó fiatal védekezésében elmondta, K. Szandra úgy fenyegette meg a tinédzser lányt, hogy attól ő is megijedt, amennyiben nem „csinálja meg” a kisfiával. Az eljárást befejezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

blikk nyomán

Hirmagazin.eu