-1.7 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Egy órán keresztül próbálták újraéleszteni azt a taxisofőrt, aki vezetés közben kapott infarktust a Keleti pályaudvarnál…

Dátum:

Megosztás:

Ismerősök és ismeretlenek is hősnek tartják Istvánt

– írja a ripost.hu

Katonák és rendőrök árasztották el a Keleti pályaudvar környékét – a Ripost egyik olvasója értesítette lapunkat kedden kora délután.

A mentők is szélsebesen a helyszínre értek, ugyanis kiderült: egy taxis vezetés közben infarktust kapott. Bár a kiérkező segítség közel egy órán keresztül próbálta újraéleszteni, a férfi minden igyekezet ellenére életét vesztette.

taxis
Istvánt egy órán keresztül próbálták újraéleszteni – Fotó: Ripost

Az eset forgalmas helyen, fényes nappal történt, így rengeteg ember volt szemtanúja a tragikus esetnek. Akik arra járták és látták a történteket, egybehangzóan állítják: a taxit vezető férfi egy hős volt:

Hallani lehetett, mintha a kocsi üresben járna. Mikor megtudtuk, mi történt, mondtuk is, hogy valószínűleg, mikor rosszul lett, még kitolta üresbe a váltót és kikormányozta a kocsit. Lehet, hogy ezzel életeket mentett meg. Egy hős volt az a férfi, ismeretlenül is minden tiszteletem

– mesélte az eset egyik szemtanúja, aki éppen akkor sétált arra a párjával. Egy másik nő a gyerekével állt a közelben:

Még félrekormányozta a kocsit, és meg is állt. Valószínűleg akkor már rosszul lett, ez volt az utolsó tette.  A mentősök azután próbálták újraéleszteni, mindent megtettek. Nagyon drukkoltunk, hogy sikerüljön megmenteni. Nagyon sajnáljuk, ami történt, az a férfi egy hős volt

– szögezte le ő is.

taxis
A rokonok, ismerősök és barátok összeroppantak a tragédia helyszínén – Fotó: Ripost

A munkatársak, rokonok is ismerősök is gyászolják a taxit vezető Istvánt:

„Még csak 48 éves volt, nem volt itt az ideje. Ez nem igazság, Pityu remek ember volt, egy pici gyermek büszke édesapja, fantasztikus és keményen dolgozó ember” – mondta lapunknak a férfi ismerőse.

Mint mondta, István már közel 30 éve dolgozott taxisként, szerette és tisztességgel végezte a szakmáját:

Tisztességgel dolgozott és sokat, hogy a családjának mindent megadhasson, értük élt és dolgozott. Jó ember volt, aki megérdemelte volna, hogy lássa felnőni a gyerekét, aki még 10 éves sincs. Ez abból is látszik, hogy utolsó gondolata is az volt, hogy a kocsiját félrekormányozza. Minden tiszteletem az övé

– mondta az ismerős.

A család a történtek után azonnal a helyszínre sietett, ahol összeroppanva zokogtak:

Bele sem merek gondolni, mit érezhet szegény családja. Hallottuk, hogy szegények azonnal odarohantok a helyszínre, ott zokogtak összekapaszkodva. Megszakad a szívem, ha erre gondolok

– ingatta a fejét szomorúan az ismerős.

ripost.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...

Egyenlőre gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak...

Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó

A kormány értesítést kapott az izraeli hatóságoktól, ami szerint a két eltűnt magyar állampolgárból egy biztosan életben van...

Az Atlético Madrid, a Lazio, a Dortmund és a Barcelona is továbbjutott

A Manchester City kétgólos hátrányból fordítva biztosította csoportelsőségét, korábban továbbjutott már abból a csoportból az RB Leipzig is....