Egy idős nénike érkezik a zebrához és készül átkelni a rövid ideig nyitva tartó zöldön.
Lassú, mert jobb kezében elől botja, bal kezével pedig maga mögött húzza gurulós szatyrát. Benne krumpli, savanyúság, alma, ingyenes újság, szemüveg, orvosi leletek: egyszóval az élete. Lassúságával kockáztatja, hogy elgázolja két sávnyi kocsi, vagy a 4-es 6-os villamos.
Ekkor megjelenik mellette egy fülkarikás, tetovált, orrpiercinges srác. Vörös haj, kakastaréj, kihívó tekintet, láthatóan bármikor kész verekedni.
A néni elképesztő lassúsággal botorkál át az úttesten. A járókelők kikerülik, legfeljebb mandinerből nézik kínlódását. De ekkor a kakastaréjos udvariasan elkéri a kézikocsit, egyik kezével húzni kezdi, amíg másik karját kapaszkodóul kínálja fel. Az egész utca őket nézi. Még épp időben átérnek.
A néni hálálkodik a punknak, a punk pedig e szavakkal hárítja nevetve:
“Semmiség, tessék csak hagyni a gecibe.”
A néni meglepődik, majd ő is nevet. Két generáció mosolyog egymásra.
Milyen nagy, megszívlelendő igazság ez! Igen, ami nekünk semmiség, az másnak gyakran óriási segítség. Csak egy kis odafigyeléssel, és ehhez hasonló “semmiségekkel” jobbá tehetnénk egymás életét!
Te is így gondolod? Akkor ne felejtsd el megosztani!
