Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Egy nap alatt elkészült az aszfaltozás a Lánchídon

Az A-Híd Zrt. kivitelezésével zajló projekt következő jelentősebb eleme a hétvégi próbaterhelés lesz.

Egy nap alatt elkészült az aszfaltozás a Lánchídon

Tizennyolc hónap után hamarosan ismét megnyitják a Lánchidat: november 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében. A kivitelezést a BKK megbízásából az A-Híd Zrt. végzi.

A fővárosi átkelő rekonstrukciójáról legutóbb október végén írtunk, amikor az eredeti kőoroszlánok LEGO® kockákból épített teljes méretű mását leleplezték.

A BKK tájékoztatása szerint egyetlen nap alatt felkerült a hídfők közötti, mintegy 2400 négyzetméternyi területű útpályára a legfelső, úgynevezett kopóréteget jelentő hengerelt aszfalt. Ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére.

Lánchíd,projekt

Ez azt jelenti, hogy a végéhez közeledik a Lánchíd teljes, 18 hónapos lezárása.

A hídpályát december közepén visszakapja a forgalom, a járdákon és az aluljárókon azonban még jövőre is dolgoznak majd a szakemberek.

A következő hetekben a csatlakozó részeken folytatódik a munka, elkezdik például a Clark Ádám tér helyreállítását, és az eredeti, nagy körforgalom visszaépítését.

A régi vasbeton pályaszerkezetet felváltó új acél útpálya a teljes lezárás után alig egy évvel, rekordidő alatt készült el idén júliusban. Szeptemberre a híd parti nyílásaiban elkészült az új útpálya szigetelése és a szigetelést védő aszfaltréteg is, valamint elkezdődött az új dilatációk beépítése (ezek a szerkezetek fedik le a hídon lévő tágulási hézagokat, és lehetővé teszik a híd alakváltozásait, miközben elviselik a forgalmi terhelést). Mire október közepén a megszépült budai oroszlánok visszatértek a helyükre, a szakemberek már a teljes útpályát szigetelték és öntött aszfalttal borították, a dilatációs szerkezeteket pedig beszerelték a helyükre.

Lánchíd,projekt

A következő lépés a próbaterhelés

A legfrissebb hírek itt!

A BKK ismertette, hogy a Lánchíd felújítása továbbra is ütemterv szerint halad:

november 12-én, szombaton lesz az átkelő próbaterhelése, amelyben 24 darab 20 tonnás teherautó vesz részt. A próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt.

Lánchíd,projekt

A próbaterhelést követő hetekben a kivitelező szakemberei elbontják az elkészült útpályáról a pilonok ideiglenes állványzatát, emellett például folytatják a közvilágítás kiépítését, és elkezdik az új kandeláberek kihelyezését.

A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezés többek között a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik, így az érintett területek továbbra is kordonnal elzárva a munkaterület részét képezik – zárta közleményét a BKK.

A legfrissebb hírek itt!

Galéria

GALÉRIA

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás