Gáll Attila dolgozott már a Harry Potteren és az Amerika Kapitány-filmeken, és többször felbukkant a neve a Trónok harca stáblistáján. Benne volt a keze a hetedik évad lélegzetelállító, sárkányos csatajelenetében is.
Kompozitorként az a feladata, hogy összeillessze a valós helyszínen forgatott anyagot a 3D-s képekkel, és hozzáadja a vizuális effekteket. Legyen akár szó a katonákat felperzselő sárkánytűzről, egy rémfarkasról, vagy épp egy kastélyról a háttérben. De vajon mi volt számára a legnagyobb kihívás? Hollywoodi szuperprodukciókon vagy tévésorozatokon szeret-e jobban dolgozni? És miért nem nézett még végig egyetlen részt sem a Trónok harcából?
Interjú:
Hogy csöppent bele a Trónok harcába annak idején?
Igazából véletlenül. Egy olasz barátom helyére ugrottam be, akivel még a Harry Potter utómunkája során barátkoztunk össze. Ő a Trónok harca első epizódján dolgozott, de aztán haza kellett utaznia Olaszországba, hogy a saját filmjét forgassa. Felhívott, hogy érdekel-e egy munka Dublinban, így kerültem be a helyére. Később is többször dolgoztam a sorozatban, így abban már nem volt semmi meglepő, hogy a hetedik évadba is hívtak.
Követte a sztori alakulását az utóbbi években?
Nem, egyetlen részt sem láttam végig. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem vagyok egy nagy sorozatnéző fajta, és időm se nagyon lenne rá. Az első epizódot levetítették nekünk egy privát moziban, de akkor mással voltam elfoglalva és kicsit elbeszélgettem az időt a többiekkel.
Nekem túl sok volt a lefejezés, a vér és az öldöklés, úgy éreztem, ez nem az én műfajom.
Akkor persze még nem sejtettük, hogy ekkora siker lesz. Kisebb költségvetéssel indult a dolog, és szerintem annak a kis csapatnak a közös munkája alapozta meg a sorozat sikerét. Kiváló szakemberekből álló nemzetközi stáb verődött össze, nem is beszélve a legjobb producerről, akivel eddig találkoztam. Szuper munka volt, azóta is sokat emlegetjük!
Legutóbb épp a The Spoils of War című epizódon dolgoztál, amelyikben a sorozat eddigi legnagyobb csatajelenete is volt. Az erről készült werkfilmben arról beszélnek az alkotók, hogy hatalmas kihívás volt a forgatás. Az önök számára mi volt a legnagyobb kihívás a csatajelenetben?
A legnagyobb kihívást a rengeteg tűz generálása, és az atmoszférikus elemek integrálása jelentette. Eleve azért hívtak erre az epizódra, mert a cég kissé túlvállalta magát. Én épp elmerültem a saját dolgaimban, így arra kértem a producert, csak akkor szóljon, ha baj van. Végül lett, mert nem számítottak rá, hogy a rendező ennyi tüzet akar majd a jelenetbe.
We wanna see the hell of fire – hogy őt idézzem. Arról már nem is beszélve, hogy a csatajelenet többi eleme is bővült és bonyolultabbá vált az eredeti elképzeléshez képest. Rengeteg szekér, ló, és égő harcos került bele pluszban. A dubliniak kissé kétségbe estek, amikor megtudták, mennyi összetevőre lesz szükség.
Az első évad óta nemcsak a sárkányok nőttek hatalmasra, de a Trónok harca is a legnagyobb szabású tévésorozattá nőtte ki magát. Az önök munkáján is érződik a léptékváltozás?
Természetesen. A feladatok bonyolultabbak, egyre nagyobb kihívást jelentenek a cégek számára, ahogy ezt az említett csatajelenet is jól példázza. Ám a szakmabeliek szeretik a komplex kéréseket, a rutinmunkánál sokkal jobban élvezik, ha törni kell a fejüket a megoldáson. Ezúttal is a többet ésszel, mint erővel elv érvényesült. Repetitív és rengeteg munkaórát igénylő munkafolyamatokat próbáltuk automatizálni, és okosan átgondoltan lebonyolítani. Így sikerült végeznünk egy héttel a határidő előtt.
Volt például egy iszonyú komplex snitt a sárkányos csatában, ami vágás nélkül csaknem 10 másodpercig tartott. Lehet, hogy ez így nem hangzik durván, de egy szakmabeli azonnal érti, hogy mi ezzel a probléma.
Nem véletlenül mozognak átlagosan 1-3 másodperc körül akár az egyszerűbb snittek is. Itt ráadásul a karakter a csata középen rohangált, a környezetnek pedig folyamatában érthetőnek és betájolhatónak kellett lennie, és közben még a tűznek, a füstnek, és a kellékeknek is élethűen, a 3D-s térben integrálva kellett megjelenniük. Ezen a jeleneten többen dolgoztunk, felosztva a részfeladatokat egymás között. Maga a nyersanyag egyébként lenyűgöző volt, az égési sérülések és a kaszkadőrök is nagyon élethűnek tűntek.
Jelentősen megnőtt a virtuális képek aránya az évek során?
Igen, a virtuális képek száma és minősége is nőtt. A kezdetekkor nagyrészt a jelenetek kijavítása volt a dolgunk. Talán azon kevesek közé tartoztam, akik már az elején is egy komplexebb CGI-csatát csináltak, de akkor főleg becsapódásokkal, vérspriccelésekkel és úgynevezett set extension feladatok elvégzésével foglalkoztunk, amelyek során a háttereket kell kiegészíteni és hihetővé tenni. Mindez nem egyszerű, de nem ér fel teljes 3D-s jelenet készítésével. A feladatok szakmailag egyre szebbé és izgalmasabbá váltak.
Mennyi ideig dolgoztak egy ilyen epizódon?
Mi megközelítőleg 3 és 6 hónap közötti intervallumban dolgozunk, de ez csak a szabadúszókra érvényes, az állandó embereknél máshogy van. Én mindig igyekszem rövidebb szerződéseket aláírni, szeretem a függetlenséget és a változatosságot.
A Harry Potter hetedik részén és az Amerika Kapitány-filmeken is dolgozott. Egy digitális kompozitor számára mi a fő különbség a sorozatok és egy hollywoodi szuperprodukció között?
A sorozatok jóval kevesebb macerával járnak, mint az A-kategóriás hollywoodi filmek. Eleve HD-minőségben készülnek, a kisebb képméret miatt pedig sokkal több hibától eltekinthetünk a munka során. Egy szuperprodukció rengeteg áttekintésen megy keresztül, és az utolsó zajszintig minden ellenőrizve van, így nagyon alacsony a hibalehetőség. Kompozíciós szempontból talán a sorozat jobb, mert nem ég ki annyira az ember.
A mozifilmek egy-egy jelenetén akár hónapokig is dolgozik egy kompozitor, ez a monotonitás pedig elég megterhelő tud lenni.
Persze mindkettőnek megvan a maga előnye. Egy hollywoodi filmen szebb es igényesebb munkát végezhetsz, amire később büszke lehetsz, és referenciaként is nagyon jól mutat.
Bele tud még feledkezni nézőként egy szuperhősfilmbe vagy fantasybe, vagy ilyenkor is a szakmai megoldásokat és a speciális effekteket figyeli?
Őszintén szólva egyre kevésbé érdekelnek azok a filmek, amelyek erre helyezik a hangsúlyt. Lehet, hogy öregszem, de a látványnál számomra fontosabbá vált a sztori és a karakterek kidolgozottsága. Természetesen követem az új módszereket. Ilyen szempontból érdekes a Trónok harca, mert mindenkitől azt hallom, hogy az árnyalt történetet képes összeboronálni a vizuális effektekkel. Ha lesz időm, most már valamikor végignézem a teljes sorozatot.
Említette egyszer, hogy a Harcosok klubja indította el a pályán annak idején. Mi fogta meg annyira Fincher filmjében?
Épp ez a finomság és kiegyensúlyozottság. Tudom, hogy ezzel a Harcosok klubjáról nem ez a szó jut először az emberek eszébe, pedig szakmai szempontból nagyon kiegyensúlyozott film. A sztori rögtön magával ragadott, az effektek fel sem tűntek igazán, mivel akkor még fogalmam sem volt a 3D-ről. Csak azután figyeltem fel a trükkökre, hogy láttam egy werkfilmet. Szerepelt benne egy konyhai robbanásjelenet, amelyben a kamera végigpásztáz a tűzhelyen, bemegy a kukába és végighalad a konyha minden zegén-zugán. Érdekelt, hogy oldották meg ezt a kameramozgást, és kiderült, hogy egy akkori 3D-s programmal. A mai napig úgy gondolom, hogy ez zseniális munka volt az akkori körülményekhez képest. Természetesen az első dolgom volt, hogy megpróbáljam mindezt utánuk csinálni. Rengeteg kérdés merült fel bennem, és évekbe telt, mire mindenre választ kaptam.
Vannak, akik szerint aggasztó, hogy a CGI-látvány teljesen eluralkodott a mai filmeken. Erről mit gondol, pozitív jelenségnek tartja a digitális technika előretörését?
Ez is csak egy eszköz, amit lehet jól és rosszul használni. Minden technikai újítás érkezésekor volt egyfajta zúgolódás, ez teljesen normális. Különösen a szakmán belül, ahol sokan nem akarnak fejlődni, inkább azt remélik, hogy majd a szakma alkalmazkodik hozzájuk. A technika viszont egyre jobb, gyorsabb és felhasználóbarátabb. A mai led technológiák nagyon kényelmesek, nem is beszélve a drónokról és a pirotechnikai újításokról. Ma egy DP-operátor kitépné a haját, ha minden nap egy régi kamerával kellene dolgoznia. Ahogy egy világosító is felmondana, ha több száz fokos lámpákkal kellene rohangálnia. Ami a CGI-t illeti, már nem ülnénk le egy régi rendszer elé, mert képtelen lenne leszámolni a jeleneteket. A jelenlegi technológiával egy maroknyi csapat pár géppel egy lakásban remek kis CGI-filmet tud összehozni. Ez mind nagyszerű, ennek ellenére értem az aggodalom okát, és osztom is.
A digitális technika elterjedését alapjában véve jó dolognak tartom, csak sajnos ez nem mindig jár együtt kreativitással és kellő alapossággal. Hollywoodban például gyakran elveszik az igényesség manapság.
Ez miben mutatkozik meg leginkább, és mi lehet az oka?
Ha megnézünk például egy 80-as évekbeli filmet, minden fény a helyén van. Persze könnyebb volt a fényekkel játszani, mert mindent valós helyszínen forgattak. Manapság viszont felborult a fény és a színész viszonya. A zöld háttér miatt ugyanis csak a szereplőt tudod bevilágítani, a környezet fénye aztán vagy hasonló lesz, vagy nem. Talán nem is létezik olyan eljárás, amivel száz százalékos fényviszonyokat tudunk létrehozni CGI környezetben.
A másik probléma az óvatosság. Biztonsági okok miatt a nagy hollywoodi produkciók már nem merik vállalni egy eredetiségről tanúskodó film promotálásának. Ezt a nagyszerű eszközt tehát nem a kreativitás jegyében, hanem gazdasági megfontolásokból használják. Mindez persze nem a CGI, inkább a stúdiók hibája. Az aggodalom elsősorban a mainstreamre vonatkozik, de a filmes szakma szerencsére nem csak ebből áll. A CGI rengeteg filmben ott lapul a háttérben, csak nem figyelünk fel rá, mert nincs annyira szem előtt, mint például a Transformersben.
Az utómunka egyre fontosabb a filmkészítésben. Ön szerint megkapja a kellő elismerést, akár a nézők, akár a szakma részéről?
Jó úton halad efelé, de szerintem még nem kapja meg, ebből voltak és vannak is problémák. Elvégre a látottak egyre nagyobb százalékát tölti ki az utómunka.
A legtöbb jelenetet úgy érkezik hozzánk, hogy egy zöld háttér előtt csinál valamit a színész, és mindent nekünk kell köré varázsolnunk.
Rendkívül komplex, sok embert igénylő munka, egy-egy jelenet számos művészcsoporton megy keresztül, amíg úgy tud kinézni, ahogy a vásznon kinéz. Természetesen a forgatott anyag is nagyon fontos, igazából egyik sem tud létezni a másik nélkül. Ezt talán az utóbbi időben kezdik felismerni és elismerni, de ez a folyamat időt igényel.
Van esetleg álommunkája, mondjuk valamelyik filmes franchise, amelyiken nagyon szeretne egyszer dolgozni?
Már nincs. Amit szerettem volna a CGI-tól, azt szerencsére már sikerült elérnem. Tehát ettől a ponttól kezdve “szabad vagyok”, és új területeken próbálhatom ki magam. Mindig is a kamera mögött szerettem állni, és a dolgok kreatív oldala érdekelt, ezért mostantól igyekszem több időt és energiát fordítani arra, hogy ezt a vágyamat beteljesítsem. Mert teljesen mindegy, milyen nagy franchise-ban veszel részt, alkotóként általában korlátozott a mozgástered. A teljes szabadság elérése szerintem csak az írásban és rendezésben lehetséges.
Akkor erre vált, az írás-rendezésre?
Továbbra is akarok a szakmámban fejlődni, de ezúttal szeretnék más irányba is elkalandozni. Jelenleg egy egész estés filmen dolgozom, aminek én írom a forgatókönyvét, és én szeretném rendezni is.
Jó eséllyel ez lesz életem eddigi legnagyobb projektje. Rengeteg kihívást és megoldandó feladatot tartogat, talán ezért is vonz annyira.
Közben újfajta eszközökön is dolgozom, hogy jobban meg tudjam oldani a színészekre vetülő fény integrációját. Kicsit hasonló technikáról van szó, mint amit a Gravitációban is használtak. De vannak ötleteim nagyteljesítményű bevilágításokra, és új kameramegoldásokon is töröm a fejem. Szóval tele vagyok tervekkel, nem fogok unatkozni.
Forrás: 24.hu
Képek és videó: HBO, youtube
További képek: telva.com, SorozatWiki, crazygirlstake.blogspot.com, youtube,
