21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

Egy magyar feltaláló készítménye, már 34 éve gyógyította a rákot! Szerinted hová tűnt a találmány?

Dátum:

Megosztás:

Kovács Ádám feltaláló neve sokaknak ismerős lehet. A magyra tehetség 2017-ben hunyt el, és hosszas küzdelmet vívott mind a hatóságokkal, mint pedig a gyógyszeripari kötődésű vizsgálati szervekkel.

Akkora népszerűségnek örvendett és olyan elismert volt, hogy a találmányáért hosszú sorok kígyóztak egy időben a patikákban. Kovács Ádám 1983-ban a daganatos betegségekről alkotott elméletével került az érdeklődés középpontjába.

Feltevése szerint a szervezet kóros folyamatai a vérből már korai stádiumban kimutathatóak, a rosszindulatú sejteket pedig nem elpusztítani, hanem gyógyítani kell.

1984-ben szabadalmaztatta Celladam fantázianevű, rákellenesként hirdetett készítményét, Celladam-tesztnek nevezett diagnosztikai eljárását és egy lézerműtétes technikai megoldást. Kutatásait az állam is támogatta, de találmányát végül sosem sikerült gyógyszerként törzskönyveztetnie.A Celladamot 1984-ben védették le és kezdetben állami bábáskodással fejlesztették, Kovács pénzt is kapott a kísérletekhez, amiket miniszteri biztos ellenőrzött.

Kovács cseppjeit, kúpját és injekcióját ekkoriban patikák árulták, az emberek csodaszerként kezelték és már a gyószerként való törzskönyvezés eljárása is megindult.

A gyógyszeripar nem nézte jó szemmel azt, hogy Kovács Ádám elmélete és találmánya terjedni kezd. Ezzel ugyanis veszélybe került a gyógyszerlobbi egységes és hatalmas profitja, és ez mindnenél nagyobb veszélyt jelenetett a számukra. …. Legalábbis sokan így vélik, ugyanis egy hihetetlenül agresszív ellehetetlenítő hadjárat indult ellene.

Az Országos Onkológiai Intézet azt állította: a Celladam nemhogy hatástalan, de egyenesen mérgező.

Kovács ennek ellenére egy idő után már azt mondta: készítménye hatásos a rák, az AIDS és a kergemarha-kór gyógyításában is.

72 éves korában aztán több eljárás indult ellene, noha Kovács azt mondta: egyetlen vádpontban sem tartja magát bűnösnek, úgy érzi, kiszorítósdi, illetve leszámolás folyik ellene.

A Budakörnyéki Bíróság végül csődbűntett kísérlete, valamint folytatólagosan elkövetett számviteli fegyelem megsértése miatt első fokon 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Azóta is sokan azt mondják, és gondolják, hogy igazi gyógyszeripari leszámolás folyt ellene. Korábban ugyanis számos külföldi elődjét és kollégáját lehetetlenítették el hasonló módon, hogy teljesen hitelük vesszen.

Kovács mindvégig kitartott amellett, hogy a Celladam hatásos és csak az orvosi lobbi ellenállása miatt nem futhatott be nagyobb karriert.

Forrás: a hirzona24.hu (alapforrás: vilagfigyelo.com )

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...