7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságEgy kétharmadnyi Eiffel-torony-monstrummal fejlődhet tovább Budapest

Egy kétharmadnyi Eiffel-torony-monstrummal fejlődhet tovább Budapest

A Duna kötöttpályás átjárhatósága főleg a déli összekötő vasúti hídon múlik, ezért nagy jelentőségű annak felújítása, a hídelemek és sínpárok cseréje, illetve bővítése – mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Megkezdődött az 50-60 éves déli összekötő vasúti Duna-híd felújítása, amelyen kétszer két vasúti pálya fut. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az InfoRádiónak kiemelte:

kulcskérdés az elővárosi vasút fejlesztése,

ezt szorgalmazza a HÉV-ek teljes körű felújítása, kibővítése, valamint korszerűsítése is. Megjegyezte, naponta másfél millió ember érkezik a fővárosba „békeidőben” dolgozni, tanulni, szolgáltatásokat igénybe venni, akiknek több mint kétharmada az egyéni gépkocsis közlekedést választja. Ez a dugók igazi okozója, és ez ellen kell fellépni a kötöttpályás közlekedés javításával – hangsúlyozta.

Budapest, 2020. szeptember 16.
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd egyik elemét szállító bárka, valamint a Clark Ádám úszódaru a Dunán 2020. szeptember 16-án.
MTI/Máthé Zoltán
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd egyik elemét szállító bárka, valamint a Clark Ádám úszódaru a Dunán. MTI/Máthé Zoltán

Fürjes Balázs megismételte, a kormányzat célja, hogy minden elővárosi vasútvonalon 15 percenként mindkét irányba járjanak vonatok, hogy mindegyiknek legalább három metrókapcsolata legyen, továbbá, hogy egy bérlettel lehessen igénybe venni a BKV-, MÁV- és Volán-járatokat. Mindehhez pedig kapacitásbővítésre van szükség, amiben a déli összekötő vasúti híd is szűkölködik, ezért

teljes egészében kicserélésre kerül az eddigi felépítmény, és az eddigi kétszer két pályához további kettőt is építenek,

hogy háromszor két vasúti pályán közlekedhessenek a vonatok – ismertette az államtitkár.

A politikus arra is kitért, a 2022-re várhatóan befejeződő beruházás révén óránként és irányonként már hat vonat lesz képes átszelni a Dunát, a mostani óránkénti kettővel szemben, nagyban javítva a közlekedést az agglomeráció és a főváros között.

Budapest, 2020. szeptember 16.
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd 2020. szeptember 16-án.
MTI/Máthé Zoltán
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd. MTI/Máthé Zoltán

Fürjes Balázs az InfoRádió kérdésére válaszolva azt is hozzátette, a fent említett projekt befejeztével, 2022-ben megkezdődhet majd a déli körvasút kiépítése is, amely azt jelentené, hogy Kelenföld és Ferencváros között négy és hat pályára bővítenék különböző szakaszokon a vasúti kapacitást, elősegítendő, hogy gyakrabban közlekedhessenek a vonatok. Valamint három új megállót is építenének a Müpánál, a Népligetnél és a Nádorkertnél a budai oldalon, ami a villamos- és metróhálózat könnyebb elérését szolgálná.

A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése egy 36 milliárd forint értékű, nyílt európai uniós közbeszerzésen odaítélt beruházás. Az államtitkár az elvégezendő munka nagyságát érzékeltetve megjegyezte, a híd, amely 18 elemből áll, mintegy 7098 tonna összsúlyú lesz elkészültekor, ami kétharmadnyi Eiffel-tornyot jelent.

Budapest, 2020. szeptember 16.
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd 2020. szeptember 16-án.
MTI/Máthé Zoltán
A felújítás és átépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd, valamint a Rákóczi híd. MTI/Máthé Zoltán

Mint arról az Infostart is beszámolt, október közepén lesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülése. Fürjes Balázs az InfoRádiónak megismételte, szerinte a párbeszéd a budapestiek érdeke, és csak közösen lehet megoldásokat találni a fővárosi kihívásokra, ezért örülnek, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Városháza elfogadta a kormány javaslatát, és október 15-én újra megtartják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amely keretében elsősorban közlekedési ügyekről szeretnének tárgyalni, azonban természetesen nyitottak minden napirendi javaslatra.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem