A hirtelen jött nyári forróságban az ember néha egy kis lehűlésre vágyik. A BBC stábjának sokkal jobb ötlete volt, mint hogy felcsavarják a légkondit: elmentek egy olyan helyre, ahol ilyenkor indul be a turistaszezon a jéghegyek között. Frissítő, különleges, kalandos kirándulásra hívjuk most önöket is.
A hely, ahol a nyárközepi jeges kaland kezdődik, egyáltalán nincs közel. A kanadai Nunavut tartomány – az inuitok földje – északi részén van. Szárazföldi úton teljesen elérhetetlen, repülővel is jó hét óra Ottawából. Pond Inletben, a kis inuit közösségben, ahonnan a túra kiindul, a nyár közeledtének a legbiztosabb jele, hogy a kikötő lassan valóban kikötővé válik – a hajók ugyanis a múlt év kora ősze óta a jégbe fagyva hevertek. A tenger vize május közepén kezd olvadozni. Addig csak a motoros szánokkal lehet utazni a vidéken. Persze így júniusban sincs éppen banánérlelő meleg. Reggel-este még bőven a fagypont körül táncol a hőmérő higanyszála. És ha szánkózni, hajózni támad kedvünk – mi másért jött volna ide az ember -, akkor még nyáron is alaposan fel kell öltözni. Az út leső részét azért még júniusban is szánon kell megtenni. A látvány igazán lenyűgöző – a három méter vastag jégtakaró felett már néhány centiméter vastag vízréteg van, ami különös túlvilági kékségbe foglalja a tájat.
Nagyon kell vigyázni, mert a jég zajlik – néha egészen váratlan helyeken vannak benne törések. A tábor, ahová a BBC stábja igyekszik, 50-60 méterre fekszik csak a nyílt óceán határától, a jég szélén. Azért ide települtek ki a sátrakkal, mert így még éppen elég helyet hagynak a vonuló jegesmedvéknek. De nem csak az Arktisz emblematikus állatát lehet itt látni, a sátrak közvetlen közelében fókák, narválok, rozmárok mozognak nap, mint nap. A narválok talán a legkülönösebb állatok, amelyek errefelé élnek, meghosszabbodott foguk agyarrá alakult. Látszólag teljesen haszontalan egy ilyen akár három méteres agyar, de valójában nem az. Az agyar közepén végigfutó idegpályából tízmillió idegvégződés tör a fog felszínére. Ezek segítségével érzékelik a víz hőfokát, sótartalmát, a halrajok jelenlétére utaló szerves maradványokat. A középkorban pedig a narválfogakat adták el a szemfüles kereskedők unikornisszarvnak – a képkor embere pedig nem is sejtette, hogy ezek a furcsa csontok nem holmi kecses lovakról, hanem delfinszerű víziemlősöktől származnak.
Az itt élő inuitok számára persze – ellentétben a turistákkal – a narvál, a jegesmedve, fóka nem puszta látványosság – az élet, sőt a megélhetés része. Bár ezek mind védett állatok, az őslakos közösségek továbbra is rendelkeznek (korlátozott) vadászati jogokkal. A zsákmányból pedig hagyományos termékeket – például a hideg ellen kiváló védelmet biztosító parkákat – készítenek. Igaz, ma már a boltban veszik hozzá a cipzárat.
Forrás: mortons;
Kép: https://pixabay.com
