14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldEgy illegális bevándorló konyhakéssel megölt egy papot Olaszországban

Egy illegális bevándorló konyhakéssel megölt egy papot Olaszországban

Egy illegális bevándorló konyhakéssel leszúrt egy papot, aki éppen ennivalót osztott az észak-olaszországi Comóban a hajléktalanok számára kialakított egyházi szálláson, s akiről a tettes azt feltételezte, hogy el akarja árulni őt a hatóságoknak – olvasható a La Stampa olasz napilap internetes felületén.

Az 53 éves tunéziai, Rahdi Mahmudi már évek óta illegálisan tartózkodik Olaszországban, maga is ennek a szállásnak a lakója volt. A gyilkosság után viszont maga jelentkezett a legközelebbi csendőrőrsön. Őrizetbe is vették, beismerte tettét, és az indokot is közölte. Eszerint azt hitte, az általa meggyilkolt Roberto Malgesini atya abban mesterkedik, hogy mindenáron visszaküldesse őt hazájába, Tunéziába, ahonnan 1993-ban érkezett Olaszországba.

Mahmudi ellen már kétszer is kitoloncolási parancsot adtak ki a hatóságok, az első alkalommal 2018-ban, akkor sikerült elbújnia, másodszor, 2020-ban pedig azért nem hajtották végre a kitoloncolást, mert a koronvírus-járvány miatt szünetelt a légiforgalom Olaszország és Tunézia között.

A pap által megsegítettek között volt Mahmudi is, aki azt hitte, hogy a pap el akarja árulni a hatóságoknak hollétét, s így akarja őt most már végleg visszatoloncoltatni őt hazájába.

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Képünk illusztráció!

Most népszerű

Hasonló hírek