Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Egy idős nő lekevert egy pofont a betegirányítónak, vádemelés lett a vége – videó

Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozott érdemi döntést.

A megállapított tényállás szerint a 64 éves nő 2021. január 19-én reggel egy zuglói rendelőintézetébe ment. A rendelőben betegirányítási feladatokat ellátó egyik dolgozó tájékoztatta a terheltet, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel az épületen kívül, az arra kijelölt helyen kell várakoznia. A nő ezen felháborodott, a betegirányítót szidalmazni kezdte, majd tenyérrel arcon ütötte és meg is lökte.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 64 éves nővel szemben garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és arra tett indítványt, hogy a bíróság vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel, pénzbüntetést szabjon ki.

Az ügyészség indítványa alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság – tárgyalás mellőzésével – a terhelttel szemben garázdaság vétsége miatt 80 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A 64 éves, nyugdíjas nő büntetlen előéletű, az elkövetést ténybelileg elismerte, a kerületi ügyészség pedig nem kérte a tárgyalás megtartását.

A garázda cselekményről készül felvétel itt tekinthető meg.

Nyitókép: ugyeszseg.hu

infostartr

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás