12.5 C
Budapest
2022. szeptember. 29. csütörtök

Egy holland férfi megépítette Noé bárkájának élethű mását: “Egyszer még szükség lehet erre a bárkára”..

Dátum:

Megosztás:

Egy holland üzletember megépítette a Bibliában leírt Noé bárkájának pontos másolatát. Johan Huibers úgy véli, hogy „az idők végét éljük”, és az országát a közeljövőben elönti majd a víz, de a bárkát nem azért építette, hogy, mint Noé a Bibliában, ő és a családja megmenekülhessenek rajta, hanem azért, hogy közelebb hozza az embereket Istenhez.

Johan Huibers ötlete még 1993-ban született meg, amikor egy este vacsora után éppen Noé bárkájának történetét olvasta fel a gyerekeinek.

„Azon tűnődtem, vajon valaki, például a Disney, megépítette-e már a bárka másolatát. Aztán hangosan is kimondtam, hogy ha még senki nem építette meg, akkor majd én fogom.”

– emlékszik vissza a holland férfi.

A bárka első változata 2004-ben készült el, de ez még jóval kisebb volt az eredeti méreteinél, 230 láb hosszú és 33 láb széles, mivel ezek voltak a maximális méretek azoknak a hajóknak a számára, amelyek Hollandia kiterjedt csatornáiban hajózhattak.

2008-ban Johan Huibers új bárka építésébe fogott, ezúttal a Bibliában megadott méretek szerint – 300 könyök (130 m) hosszú, 50 könyök (29 m) széles és 30 könyök (23 m) magas. Az új bárka 4 évvel később, 2012-ben készült el, és azonnal nemzetközi turisztikai látványossággá vált.

Johan Huibers azt mondja, azért építette a bárkát, hogy „bebizonyítsa az embereknek Isten létezését”. Elmondása szerint összesen heten dolgoztak rajta, és egyikük sem hivatásos ács, ami szerinte azt bizonyítja, hogy a bibliai Noé is valóban megépíthette a maga bárkáját.

Fotó: Wikipédia

„Azt akartam, hogy a gyerekek idejöjjenek és érezzék a fa textúráját, lássák a szegeket, és lássák, hogy mindaz, ami meg van írva a könyvben, igaz.” – mondta a férfi.

A hatalmas bárka acél vázból, amerikai cédrusból és fenyőből készült. Barlangszerű belsejét oldalfedélzetek veszik körül. A hajó közepén nyitott amfiteátrum található, amelyet egy lépcsősor köt össze a megemelt fedélzettel. A belső, fedett térben elkülönített rekeszek, éléskamrák és belső ereszcsatornák is vannak a hulladék eltávolítására.

A bárka jelenleg Krimpen aan den IJssel városkájában látható, és egy ideig látogatható is volt, de a Johan Huibers és az önkormányzat közötti nézeteltérések miatt jelenleg zárva van a látogatók elől. A helyi önkormányzat támogatná az újranyitást, de ehhez a tulajdonosnak bizonyos „kiigazításokat kellene eszközölnie közbiztonsági célból”, amire Johan Huibers nem hajlandó, mert azt állítja a hajó így is teljesen biztonságos. Amikor a bárka még látogatható volt, egy kisebb állatsimogató is volt benne, de ebből mára már csak a madárház maradt meg.

Johan Huibers egy ideje azt tervezi, hogy elhajózik Izraelbe a hatalmas bárkával, de ehhez vontatóhajókat kellene bérelnie, mivel a bárkának nincs saját motorja, ez pedig körülbelül 1,3 millió dollárba kerülne.

„Lehet, hogy ijesztően hangzik, de én mindent elhiszek, ami ebben a könyvben van.” – mondja a holland férfi a Bibliára célozva. „Ez Isten hajójának másolata. Így teljesen érthető, hogy el akarom vinni Isten földjére. Szeretem azt a földet, az országot, az embereket.” – mondta a férfi Izraelről.

Huibers egy olyan országban nőtt fel, amely a tengerszint alatt fekszik. A holland nép mindig küzdött a vízzel az elmúlt 1000 évben. Huibers 5 évvel a nagy 1959-es áradás után született, amely 2000 ember életét követelte, így az is érthető, miért tartja lehetségesnek, hogy a víz hamarosan ismét elárasztja Hollandiát. Ennek ellenére a hajó elsődleges célja nem a saját maga és családja megmentése volt, hanem az oktatás.

„Oktatásra szolgál, emlékeztetve arra, hogy a világunk változik, és továbbra is változni fog, ahogy azt most is láthatjuk a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedése, a tűzvészek miatt.” – mondja a férfi.

twice

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Idén nem szervez a Főváros karácsonyi vásárt

Szakított” az V. kerület és a főváros, pontosabban annak nonprofit cége, a Budapest Brand a Vörösmarty téri karácsonyi...

Georg Spöttle: Az orosz-amerikai állampolgárokat mentené ki az USA Oroszországból

Biztonsági riasztást adott ki az USA moszkvai nagykövetsége és Oroszország azonnali elhagyására szólította fel az amerikaiakat. A figyelmeztetés...

Orbán Viktor munkája nem volt hiábavaló! .. Jelzésértékű, hogy az EP-ben az európai reneszánszban reménykedő pártok határozottan kiálltak Magyarország mellett!

A támadásokról eleget hallottunk, eleget élvezkedett ezen a baloldali sajtó, arról azonban keveset beszélünk, hogy a vörös többségű...

2023. április 30-ig magánszemélyeket nem tehetnek ki önkormányzati bérlakásból!

Az MTI szerint Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát egyhangúan támogatta a testület.. A döntés értelmében a Fővárosi Önkormányzat vállalta a...