Kevesen vannak azok, akik csak egyszer hűtlenek. Kevesen vannak azok, akik önmagukba néznek, és hajlandóak változni. A többiek megteszik újra. Újra és újra – egészen addig, amíg hagyod.
A Használd fel blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat – legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.
Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. Pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!
Vannak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban előszeretettel gyártunk hazugságokat. Mások számára is, de sokszor még önmagunknak is. Mert úgy kényelmesebb, vagy legalább elviselhetőbb az a konfliktushelyzet, amibe kerültünk. De bármennyire is próbáljuk racionalizálni, vagy épp a másik irányból megközelítve, empátiával kezelni a helyzetet, előbb vagy utóbb, de biztosan szembesülni fogunk a saját hazugságunkkal.
Ilyen dolog a hűtlenség is. Egy olyan dolog, amit sokkal többen megtesznek, mint amennyiről kiderül, azonban a hatása kivétel nélkül mindig jelen marad. Egy olyan dolog, amire sokan vagy tévedésként, vagy megérdemelt szórakozásként tekintenek, pedig valójában egyáltalán nem erről van szó. De ahhoz, hogy ezt megértsük, érdemes a felszínnél mélyebbre menni.
Nincs félrelépés, csak lépés
Bár hűtlenségről sokféle emberi kapcsolatban beszélhetünk – hiszen egy barát, egy üzleti partner, vagy egy rajongó is feladhatja korábbi hűségét –, mégis legösszetettebb, egyúttal sokszor legkegyetlenebb formájában párkapcsolati játszmáinkban jelenik meg.
Kevesen képesek úgy lezárni egy kapcsolatot, hogy nincs új lehetőség a láthatáron (vagy már a hálószobában). Aztán vannak olyanok is szép számmal, akik nem is szeretnék lezárni meglévő kapcsolatukat, csak valamiféle beteges bosszút akarnak állni partnerükön, vagy amit tőle nem kapnak meg, azt mással próbálják kipótolni.
Ezt nevezzük megcsalásnak. Hűtlenségnek. Félrelépésnek. Mintha létezne ilyen, hogy félrelépünk. Lépkedünk egy úton, és hopp, picit félrelépünk, aztán visszalépkedünk ugyanarra az útra. Csakhogy ez nem így működik. Ha valaki letér egy útról, azt nem tévedésből teszi – mintha eltévedt volna, és hirtelen nem is tudja, merre kéne mennie –, hanem azért, mert az út, amin eddig járt, nem kell neki.
Talán csak néhány napig, vagy akár csak néhány percig gondolja így – sok ilyen esetet ismerek. Erre mondják azt gyönyörű eufemizmussal, hogy gyengeség. Pedig nem, ennek köze sincs a gyengeséghez. Tudod, mi a gyengeség? Az, ha már nagyon kell, de nem bírom tartani, és beszarok, mielőtt a WC-ig eljutnék. Na, ez gyengeség. Szomorú eset. Ha viszont valaki megcsal egy másik embert, az döntés. Méghozzá egy igen határozott kinyilatkoztatása annak, hogy nem kellesz nekem.
Persze lehet ezt szépíteni, hogy „nem is tudom, mit akarok”, meg „éppen rosszban voltunk, és úgy éreztem, vége2, meg „sokat ittam, nem tudtam kontrollálni a cselekedeteimet”, de azért Te sem gondolod komolyan, remélem, hogy ha valaki együtt van egy emberrel, és a kapcsolatát még nem zárták le egyértelműen, akkor a megcsalása egy félrelépés, ami a fő irányt nem befolyásolja sehogy. Nem, ez nem félrelépés, hanem lépés. Lépés egy egészen más irányba – függetlenül attól, hogy hosszú vagy rövid ideig tart-e.
A hűtlenség nem gyengeség, hanem döntés. Döntés arról, hogy a másik embernek nem vagy elég fontos. Döntés arról, hogy visszaél minden valamit is érő emberi kapcsolat alapjával, a bizalommal. Döntés arról, hogy Téged mint társat és mint embert nem tisztel. Döntés arról, hogy nem egyértelmű választásnak, hanem csak egy lehetőségnek kezel Téged. Egy lehetőségnek a sok közül.
A megcsalás valódi okai
A gyengeség dumát tehát ne erőltessük, szerintem. Ilyen nincs, hogy hirtelen elcsábulok, nem bírok a véremmel, és félredugok. Az állatvilágban megy persze, de a homo sapiens sapiens ennél azért szofisztikáltabb kulturális alapokat épített ki és ad tovább generációról generációra. Persze vannak olyanok, akik nem sajátították el ezeket a kulturális alapokat, de ők vagy mentálisan sérültek, vagy szélsőségesen aberrált nevelést kaptak. Mindkettőnek vannak árulkodó jelei (ezt azoknak mondom, akik ilyen emberrel lépnek kapcsolatba). Aki viszont elsajátította a társas együttélés legalapvetőbb szabályait, mégis megcsalja a másikat, az egyszerűen hozott egy döntést, amin nem kell és nincs is mit szépíteni.
De ehhez még szabályokra sincsen szükség. Ha valakit őszintén, tiszta szívből szeretsz, akkor eszedbe sem jut, hogy a háta mögött mással bújj össze. Megint más a helyzet, ha valaki ezt a másik orra előtt, az ő jóváhagyásával teszi, és bár nem én leszek az, aki elítéli őket ezért, de számomra az egészséges párkapcsolat fogalmába ez nem tuszkolható bele, ezért nem is foglalkozom vele.
Visszatérve a titkos megcsalásra: az őszinte szeretet eleve kizárja ezt. Lehet bármilyen vonzó, bármilyen szimpatikus, bármilyen nyitott egy másik nő vagy férfi, ha neked van valakid, akiért oda vagy, akit tisztán szeretsz, akkor egy pillanatra sem fordul meg a fejedben, hogy ezzel a harmadik emberrel akár a legapróbb szexuális vonatkozású kapcsolatba is lépj. Mindenféle szabály, erkölcsi norma vagy kulturális berögződés nélkül is a társad mellett vagy – és ott is maradsz. Pont.
Aki hűtlen, az erőszakot követ el a másik emberen. Erőszakkal belegázol az érzelmi világába, erőszakkal sárba tiporja az emberi méltóságát, és erőszakkal összetöri a bizalmát. Mint egy tányért, amit ugyan össze lehet utána még ragasztgatni, de a törés nyoma mindig ott marad.
A megcsalás alapvető oka az őszinte szeretet hiánya. De nemcsak a másik ember iránti szeretetről van szó, hanem nagyon sok esetben, az önmagunk iránti szeretetről is. Egy hűtlen ember nem tudja igazán szeretni önmagát (hiába hiszik magukról sokan, hogy igen, és hiába hiszi el róluk ezt a külvilág is sokszor), mert ha tudná, akkor nem próbálná a saját értékét egy (vagy több) kalanddal növelni.
Ugyanez a helyzet a bizalommal is. Aki megcsalja a társát, az nem bízik sem benne, sem önmagában, mert nem hiszi el, hogy közösen képesek megoldani egy válsághelyzetet, és képesek egészséges, kiegyensúlyozott, őszinte párkapcsolatban élni egymással.
Végül egy harmadik nagyon fontos dolog is együttesen szenved csorbát a hűtlenség bekövetkeztekor: ez pedig a tisztelet. Azért mondom, hogy együttesen, mert aki megcsalja a másik embert, az sem őt, sem magát nem tiszteli eléggé. Nem képes nyíltan, őszintén megoldani vagy lezárni a kapcsolatát, ezért játszmákba bonyolódik.
De nem érdemes vádolni azt, aki ilyet tesz. Valami oka mindig van annak, hogy sem a párjának, sem önmagának nem tud adni szeretetet, bizalmat és tiszteletet. Valami oka mindig van annak, hogy a menekülőutat választja ahelyett, hogy nyíltan szembenézne a tényekkel, és lépne. Akár kifelé, akár a közös úton továbbhaladva.
Valami oka mindig van ennek, és ez az ok legtöbbször a félelem. Aki a megcsalás útját választja, aki tudatosan meghozza ezt a döntést, az fél. Méghozzá attól fél, hogy ő maga kevés és értéktelen. Ha nem félne, akkor nem játszmázna, hanem nyíltan vállalná az érzéseit és a tetteit. Ilyen szempontból igaz csak, hogy a megcsaló minden esetben egy gyenge ember, de a megcsalás maga nem egy pillanatnyi gyengeség, aminek sokan próbálják beállítani, hanem egy súlyos önértékelési deficitnek és a másik ember durva megalázásának kombinációja.
Egy olyan kombináció ez, amelynek hatása mindig maradandó – akár lezárul a kapcsolat, akár nem. Akár tud róla a megcsalt fél, akár nem. A megcsalás terhét ugyanis valaki mindenképpen cipelni fogja. Ha csak a megcsaló tud róla, akkor ő egyedül. És ennek a tehernek csak egy része az, hogy titokban kell tartania a tettét (egyes torz világképpel rendelkező emberek számára ráadásul ez nem is teher, sőt, akár még élvezhetik is). A másik, ennél még súlyosabb teher az, amit George Bernard Shaw lényegre törően így fogalmazott meg:
„A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.”
De van, aki csak így tud kilépni. Vagy azért, mert kapcsolatfüggőségben szenved, vagy azért, mert olyan mélyre letiporták – valószínűleg még gyermekkorában – az önbizalmát és az önértékelését, hogy valahogyan kompenzálnia kell azt. Valahogyan teljes értékű embernek akarja érezni önmagát, és a dolog iróniája éppen az, hogy az alapvető emberi értékek feladásával próbálja elérni ezt.
Van, amikor csak így megy. Nem azért, mert nem lenne másik út, hanem azért, mert aki nagyon mélyen van lelkileg, az a többi utat nem látja meg.
Jár-e az esély?
Simogatás, csók, lefekvés – szinte teljesen mindegy. Nyilván vannak fokozatok, de a tényen ez nem változtat. A megcsalás gondolati szinten kezdődik. Akkor, amikor tudat alatt, vagy akár tudatosan is megfogalmazza magában valaki, hogy „milyen jó lenne ettől a lánytól/sráctól többet kapni.” Akkor, amikor a meglévő kapcsolatát egy lehetőséggé degradálja, és hajlandó feláldozni azt. De könnyen lehet, hogy nem is degradálta, hanem mindig is egy feladható lehetőség volt számára – csak eddig nem jött képbe másik. És lehet, hogy még önmagának is hazudott.
Mert a megcsalás (vagy akár még a gondolatának megszületése) után rájössz, hogy eddig hazugságban éltél, és nem olyan emberrel vagy együtt, akivel szeretnél. Ilyenkor érdemes minél előbb lezárni a kapcsolatot – megkímélve egymást az erkölcsileg inkorrekt és érzelmileg is megterhelő játszmáktól, egymás megalázásától, és a még meglévő szeretet gyűlöletté alakításától. Mert a gyűlölet is egy kötelék – méghozzá nagyon erős –, amit nem érdemes fenntartani.
De az is lehet, hogy a döntés csak átmeneti. Ezt hívják sokan tévedésnek. Félrelépésnek. És ezt hívom én lépésnek egy másik irányba, ami után érdemes elgondolkodni, hogy van-e visszaút. Akár Te csaltál meg valakit, akár Téged csaltak meg, a kapcsolat ugyanúgy már soha nem folytatódhat. Meg lehet bocsátani, de nem lehet elfelejteni. Fel lehet dolgozni, de nem lehet meg nem történtté nyilvánítani. Fel lehet újra építeni a bizalmat, de sokkal könnyebb lesz azt ismét lerombolni. A megcsalónak is és a megcsaltnak is.
Valójában mint minden, a megcsalás ténye, de már a gondolata is egy nagyon jó tükör. Ha valakinek ilyen megfordul a fejében, az arról szól, hogy a jelenlegi kapcsolata nem elégít ki. Arról szól, hogy jelenleg szar az élete. És arról is szól, hogy nem hisz benne, hogy a jelenlegi párjával együtt valaha is boldog lesz. Ezért elveszi tőle a bizalmát, és egyúttal kész elveszíteni párja bizalmát is.
Ilyenkor következik az önreflexió. Már azon kevés ember számára, aki erre hajlandó. Miért érzem kevésnek magamat? Miért nem tudom a párommal közösen megoldani ezt? Mi hiányzik valójában az életemből, amit máshoz való meneküléssel remélek kipótolni? Miért öltem ki a kapcsolatunkból a bizalmat? Vagy miért öltük ki azt mind a ketten?
Van, amikor itt be is zárul a kör. Nincs visszaút, mert nincsen értelme. Ha a két emberből akár csak az egyikük is elzárkózik attól, hogy közösen keressék a megoldást, akkor a kapcsolatuknak nincsen jövője. Persze elhúzhatják még egy darabig – hónapokig, évekig, vagy akár évtizedekig is –, de az jó esetben is csak langyos pocsolyában ücsörgés lehet. Általában azonban ennél sokkal fájdalmasabb következményekkel jár, ha valaki egy ilyen párkapcsolatban ragad.
De olyan is előfordul, hogy a kapcsolat még menthető. Ez a ritkább eset. Pedig nagyon sokan maradnak még együtt a megcsalás után is, de csak kevesen képesek ezután – és ennek ellenére – újra megtalálni a harmóniát a kapcsolatukban. És önmagukban. Akiknek mégis sikerül, azok komoly munkát fektetettek bele, és teljes őszinteséggel, nyíltan, egymást segítve, az ego-jukat félretéve jutnak el odáig, hogy tiszta szeretetet tudjanak adni a partnerüknek. Jó eséllyel most először életükben.
Ehhez viszont nagy erő, teljes bizalom és komoly változás szükséges. Változás, amire mindenki képes, de csak nagyon kevesen hajlandóak megtenni. Annál több azoknak a száma, akik elvárják ezt a partnerüktől, megpróbálják a változást kikényszeríteni, vagy csak csendben reménykednek, hogy a másik ember egyszer majd megteszi. Ha Te is közéjük tartozol, akkor jó, ha tudod, hogy senkit nem tudsz megváltoztatni, csak önmagadat. Ha a másik ember mutatja jelét a változásnak – és nemcsak szavai vannak, hanem tettei is –, akkor lehet értelme kitartanod mellette. Ha azonban nincs változás, akkor csak önmagadat mérgezed.
És még egy záró gondolat. A hűtlenség nem csak egy harmadik emberrel való kapcsolatot jelent. Aki magadra hagy, amikor igazán szükséged lenne rá, az is hűtlen. Egyértelmű jelzést ad számodra, hogy nem vagy elég fontos neki. Nem érsz annyit, hogy vállalja a nehézségeket, nem képes adni neked feltétel nélküli szeretetet, és csak akkor kellesz neki, amikor a körülmények számára megfelelnek.
forrás: Szeretelekmagyarország
