Harminc évvel ezelőtt mutatták be Martin Scorsese Cape Fear – A Rettegés foka című hátborzongató thrillerét, benne minden idők egyik legfélelmetesebb pszichopatájával, a Robert De Niro által mesterien megformált, brutális szexuális ragadozó Max Cadyvel.
Scorsese alkotása a filmtörténet egyik legjobban sikerült, a régit és az újat közös nevezőre hozó remake-je: az 1991-es film éppúgy John D. MacDonald 1957-ben megjelent The Executioners című regényéből készült, mint J. Lee Thompson 1962-es Rettegés foka című noirja, amelyből Scorsese számos eredeti elemet átemelt, ugyanakkor az első változathoz képest mélyebbre ásott az emberi lélekben.
Nem beszéltünk arról, ami történt. Legalábbis otthon nem. Félelemből, gondolom. Félelemből, hogy ha kimondjuk a nevét, vagy hogy mit csinált, akkor beférkőzhet az álmainkba. Én már csak nagyon ritkán álmodom vele – bár semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt, hogy ő megjelent –, de ez így van rendjén. Mert ha az ember a múltba fordul, napról napra elhal belőle valami. Én pedig biztosan tudom, hogy élni akarok, és kész! – így szól a Juliette Lewis alakította Danielle Bowden zárómonológja Martin Scorsese Cape Fear – A Rettegés foka című neo noirjának, pszichológiai thrillerének végén. A 15 éves kamaszlány szavai szoros összhangban állnak mindazzal, ami az azt megelőző kétórányi filmidőben történt, de enyhe áthallást is tartalmaznak a hollywoodi remake-ek természetét illetően. Elvégre a filmesekre általánosságban igaz, hogy ha ötlet hiányában mások – korábban már nagy sikerrel bemutatott – alkotásaihoz fordulnak ihletért, könnyen elhalhat alkotói egyéniségükből az eredetiség, feltéve, hogy a remake nélkülözi azt a frissességet, a korszellem szempontjából minden tekintetben újszerű látás- és közlésmódot, ami az újrahasznosítást indokolttá teheti.
Martin Scorsese 1991-es filmje természetesen semmiképpen sem ötlettelen, friss látásmódot és korszellemet nélkülöző újrázása J. Lee Thompson csaknem harminc évvel korábbi, sötét hangulatú alkotásának. De azt sem lehet állítani, hogy nem remake lenne – hanem a kilencvenes évekre igazított adaptációja John D. MacDonald The Executioners című krimijének, amelyből Thompson filmje is készült –, mivel legalább annyi köze van az 1962-es első változathoz, mint a regényhez, amelyben nem is szerepel az észak-karolinai Cape Fear folyó, ahol mindkét film cselekménye csúcsra ér (és amely folyó neve egyúttal mindkét film angol címe is).
MacDonald keményvonalas krimijében az ügyvéd Samuel Bowden a második világháború idején szemtanúja lesz annak, hogy Max Cady megerőszakol egy ausztrál lányt, később Bowden vallomása perdöntő lesz Cady ügyében. A háborús sérült Cadynek 13 évnyi börtönbüntetése idején valóságos rögeszméjévé válik, hogy megbüntesse Bowdent, szabadulása után bosszútól és irigységtől egyaránt fűtve igyekszik tönkretenni az ügyvéd életét, szétdúlni a családját, különösképpen Bowden kamaszlányára fáj a foga, de megpróbálja megölni az egyik fiúgyereket is. Az 1962-es filmváltozat forgatókönyvírója, James R. Webb alaposan meghúzta és átírta a regényt, itt már szó sincs fiúkról, a mindössze 8 év fegyházra ítélt Cady figyelme egyértelműen a nőkre (az asszonyra és a lányra) koncentrálódik, és a nagy leszámolást is áthelyezte a család otthonából a Cape Fear folyóra.
A Thompson által rendezett Rettegés foka elhagyja a regény „mentő körülményeit”, míg MacDonald regénye azt sugallta, hogy Cady ámokfutásának köze lehet a háborúban átélt traumákhoz, a film nem foglalkozik pszichológiai mögöttesekkel: itt a színtiszta jó áll szemben a szénfekete lelkű gonosszal, Gregory Peck ügyvédje maga a makulátlan erkölcs, a Robert Mitchum által (ma is mesterien) életre keltett erőszaktevő és gyilkos Cady pedig maga a sátán, akinek ezúttal nagyobb büntetés, hogy végül visszakerül a börtönbe, mintha Bowden – maga is gyilkossá válva – agyonlőné, ahogy a regényben.
MacDonald krimije és Thompson filmje eltérő hangsúlyokkal, de alapvetően azzal foglalkozik, mit tehet egy törvényt ismerő és tisztelő férfi, ha a családját fenyegető rossz ember épp az írott jogok mögé bújva, a törvényt kijátszva jut egyre közelebb céljához – különösképpen a film fő dilemmája az, hogy miként lépheti át a családját féltő ügyvéd a törvényt úgy, hogy közben ne veszítse el a becsületét.