4.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

Egész életét az éneklésnek szentelte

Dátum:

Megosztás:

Demjén Ferenc jövőre ünnepli a hetvenedik születésnapját, ám a Kossuth-díjas énekes korát meghazudtoló energiával készül év végi nagykoncertjeire.

Egész életét az éneklésnek szentelte

A Sláger TV stábja a próbateremben érte utol a művészt, akivel exkluzív interjút készített – a beszélgetést a nézők a csütörtöki Sláger Híradóban láthatták.

Demjén Ferenc egész élete az éneklésről, a zenélésről szólt – most sincs másként, még annak ellenére sem, hogy a népszerű énekes hamarosan hetven éves lesz. Teljes erőbedobással készül a fellépéseire, miközben járja a világot: idén például a hazai koncerteken kívül Erdélyben, Szlovákiában és Kanadában is rajongói elé állt.

„Az éneklés és a számtalan fellépés még most sem fárasztó számomra. Erre tettem fel az életemet, így nem is kérdés, hogy amíg bírom, csinálom! Ez az egyetlen egy hivatásom, amit – lekopogom – sikerrel végzek évtizedek óta: csak a buli végén kell lemennem a színpadról, és akkor is visszatapsolás után. Nagyon jó érzés, ezért érdemes dolgozni” – mondta el a művész.

Demjén Ferencnek fontos, hogy a rajongói kedvében járjon: a koncerteken előadott repertoárt mindig a közönsége igényeihez igazítja.

„Rengeteg dalunk van, ezekből mindig aszerint választunk, hogy mi a rajongók igénye – tudnunk kell, hogy mit szeretnének hallani a leginkább, mely dalok állnak igazán közel a szívükhöz. Szerencsére a bőség zavara van, ám hiába válogatunk örömmel, nehéz eltalálni a közönség ízlését” – mesélte Demjén Ferenc a Sláger TV-nek, aki azt is elmondta, hogy a saját dalai közül nincs kedvence, mindegyik ugyanolyan kedves számára. „A gyerekeid közül sem választasz, hogy ki a kedvenced”– tette hozzá nevetve.

A Kossuth-díjas énekes teljes erőbedobással készül a december 19-i pécsi, a december 27-i győri és a december 30-i fővárosi évzáró nagykoncertre, amely a Papp László Budapest Sportarénában lesz.

„Arra születtem, hogy kiszolgáljam a közönséget, és megtegyek mindent a legjobb tudásom szerint a színpadon” – mondta el Demjén Ferenc, aki az év végi nagykoncertjein rendhagyóan sokezres tömegnek, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújt.

Forrás: delina

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

A vállalkozókat érintő rezsicsökkentésről döntött a kormány.

Orbán Viktor a Magyar Vállalkozók Napján elmondott beszédében jelentette be, hogy 10 eurós csökkentést hajtanak végre a vállalati...

Vége a tűzszünetnek, folytatódik a háború..

Hazatértek Katarból az esetleges újabb tűzszünetről egyeztető izraeli tárgyalók, mert „zsákutcába jutottak” a palesztin Hamász iszlamista szervezettel folytatott...

Az Amerikában élő üzletasszonynak jócskán megváltozott az arca! .. Neked tetszik?

Vajna Tímea november 30-án ünnepelte a 41. születésnapját, és vitathatatlanul igencsak mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Könnyekből és nevetésből...

Újabb vonalon vezeti be a MÁV a meghökkentő közlekedési rendet

Csak akkor áll meg a vonat, ha van le- vagy felszálló utas. A Tatabánya-Oroszlány vonalon is bevezeti vasúttársaság a...