A család élete pillanatok alatt omlott össze.

Egész nap a barátaival volt a 13 éves lány, nevetett, boldognak tűnt, majd este felment a szobájába és felakasztotta magát. Faith Hindle-re az édesanyja talált rá a szobájában.

Hiába riasztották azonnal a mentőket, az iskolás lány életét már nem lehetett megmenteni.

Faith mentális gondokkal küzdött, többször volt már öngyilkossági kísérlete. 2018 szeptemberében például az iskolában vett be gyógyszereket, ám akkor sikerült időben orvoshoz vinni. Azóta pszichológus segített neki megküzdeni a démonaival.

A vizsgálatok során kiderült, hogy Tayaba Nicholson, a Salford CAMHS mentális egészségügyi szakembere nem adott információkat a szülőknek a lány állapotáról, így azt sem tudhatták, hogy súlyos epizódon ment keresztül a halála előtti hetekben. Fel is hívta Nicholsont és azt mondta neki, nem tudja megóvni magát saját magától, naponta öngyilkossági gondolatai vannak.

Ennek ellenére a halottkém szakvéleménye szerint a kislány valójában nem akart öngyilkos lenni, egy újabb segélykiáltásnak szánta az akasztást.

A család most arra kéri a mentális problémákkal küzdőket, hogy ne szégyelljék és kérjenek segítséget.

„Még mindig nem tudom elhinni, hogy meghalt. Egész nap nevetett és viccelődött, majd másnap elment. Senki sem gondol arra, hogy egyszer egy 13 éves gyerek temetését kell megszerveznie” 

mondta az édesapa, Lee.