Home Főhírek Belföldi hírek Eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon

Eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon

forrás: MTI

Növeli a kísérő nélkül érkező kiskorúak ellátásához szükséges gyermekvédelmi kapacitásokat a kormány – közölte kormányszóvivő kedden Szegeden.

Kovács Zoltán elmondta: idén eddig 44 693 kiskorú nyújtott be menedékkérelmet Magyarországon, közülük mintegy 8600-an felnőtt hozzátartozó nélkül érkeztek. Hozzátette: 2015-ben eddig 51 kiskorút részesítettek a magyar hatóságok nemzetközi védelemben, őket nevelőszülőknél, illetve a gyermekvédelmi rendszerben helyezték el.

hirmagazin_2015-09-15_183125

„Mindenkiről igyekszünk gondoskodni, a gyermekek a jelenlegi helyzetben is különleges elbánásban részesülnek” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A kormány döntött a fóti gyermekváros kapacitásainak növeléséről, szükség esetén pedig igénybe veszik a balatonőszödi egykori kormányzati üdülőt, valamint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hódmezővásárhelyi férőhelyeit a kísérő nélkül érkező kiskorúak elhelyezésére.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó közölte, a kormány döntött arról, hogy 200 millió forinttal támogatja azokat a széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező karitatív szervezeteket – a Magyar Vöröskeresztet, az Ökumenikus Segélyszervezetet, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot – amelyek részt vesznek a migránshelyzet kezelésében.

A főtanácsadó tudatta, a tompai tranzitzóna üres, Röszkén délutánig 48-an kértek menekültstátuszt. Eddig tizennyolc kérelmet utasítottak el, közülük tizenöt jogerőre emelkedett, hárman fellebbeztek a határozat ellen.

Kedden délután 4 óráig Csongrád megyében 174 határsértőt fogtak el, ellenük tiltott határátlépés bűncselekménye miatt eljárás indult – mondta Bakondi György.

 

Exit mobile version
Megszakítás