Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Durván rárontott a NAV Győzikére! Kínos jelenet a bankban

Most aztán foghatja a fejét az adócsalással vádolt showman!

Az újabb botrányba keveredett Gáspár Győző szinte az egész csütörtököt egy belvárosi bankban töltötte, és korántsem önszántából. A showman a NAV embereivel tartózkodott a pénzintézetben, az adónyomozók ugyanis tüzetesen átkutatták Győzi titkos széfjeit.

A vizsgálódás órákon át tartott, a Blikknek nyilatkozó szemtanúk szerint pedig egy darabig a zűrös életű médiaszemélyiség nagyobbik lánya, Evelin is a helyszínen tartózkodott.

„Érdekes volt a helyzet, nem is tudtam, hogy Győzikének is itt van fiókja. Azt mondták bent, hogy még órákig vizsgálódni fognak, de ez semmilyen akadályt nem jelentett, a bank működött tovább”

– kezdte a lapnak egy szemtanú, egy másik, neve elhallgatását kérő forrás pedig további részleteket árult el.

„Már a bejáratnál figyelmes lettem arra, hogy két, zöld hatósági mellényt viselő ember áll a bejáratnál. Amikor lementünk a pincébe, ahol ezek a széfek vannak, ott volt Győzike több NAV-ossal együtt. Egyértelmű volt a helyzet: nyomoznak utána.”

A showman csak késő délután dugta ki az orrát a bankból, a lapnak pedig könnyedén csak annyit mondott, szerinte egyáltalán nem baj, hogy a NAV egyenruhásai órákon át kutakodnak.

A tapasztalt adónyomozók egyébként zsákszámra hordák ki a pénzintézetből a lefoglalt anyagokat, Gáspárékra így vélhetően még több hónapnyi gyomorgörcs vár!

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás