Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Durván nekiment a Magyar Időknek és egy Soros-ellenes csoportnak a Magyar Ügyvédi Kamara

Nagyon kemény válaszlevélben ítéli el a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Bánáti János a Magyar Idők azon névtelen cikkét, amelyben arról írnak, hogyan hálózza be Soros György (ki más?) a magyar igazságszolgáltatást.

A bejegyzést nem Bánáti János tette közzé, de kerestük telefon, és az Indexnek megerősítette, hogy valóban az ő szövege olvasható ebben a Facebook-bejegyzésben, de többet nem kívánt mondani.

A Magyar Idők cikkénél szerzőnek a Tűzfalcsoport van feltűntetve, akik tavaly már készítettek ugyanebben a témában egy cikksorozatot, csak akkor az „Így” helyett „Hogy” szóval kezdődött az írás címe, viszont lényegében ugyanúgy megpróbálják benne valahogy elhitetni az olvasóval, hogy Soros György igazából már a bíróságokra is betette a lábát a háttérben. A Tűzfalcsoport egyébként egy titokzatos Soros-ellen csoport, amelyről korábban ebben a cikkünkben is írtunk. Magukat egyébként tényfeltáró blogként, a nemzeti védőhálóként és a Corvin köz krónikásaiként definiálják.

Pelle Anderea Facebook: https://www.facebook.com/andrea.pelle.581

Forrás: Index.hu

 

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás