20.6 C
Budapest
2023. szeptember. 30. szombat

Durván megemelték az ukránok az olajtranzit tarifáját, ez Magyarországot is érinti

Dátum:

Megosztás:

2023. Június 1-től 25 százalékkal magasabb lett a tarifa, ami immár tonnánként 17 eurót tesz ki.

Drasztikusan, bár az eredetileg tervezetthez képest mérsékeltebben emelkedtek június elsejétől az Ukrajnán keresztül érkező olajszállítások tranzitdíjai, pontosabban az az összeg, amelyet a Barátság kőolajvezeték déli szakaszán keresztülfolyó olajért cserébe kap Kijev.

Az összeget már januárban is emelték, akkor 13,6 euró, vagyis ötezer forint lett tonnánként, mától pedig 17 euró, azaz 6300 forint.

olajtranzit
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Korábban 100 százalékos emelést is kilátásba helyezett Kijev, de ebből végül a mostani 25 százalék lett egyelőre. Az orosz Interfax hírportál cikke szerint az emelés elsősorban Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát érinti.

A legfrissebb hírek itt!

A Transznyeft elnöke, Nyikolaj Tokarev egy korábbi interjúban elmondta, a tranzitdíjak emelkedése ellenére 2023-ban ugyanazt a mennyiséget szállítják a tervek szerint a csöveken, mint amennyit 2022-ben biztosítottak. Ezt arra is alapozták, hogy a déli vezetékkel elért országok, így Szlovákia, Csehország és Magyarország sem jelezte, hogy kevesebb olajra lenne szükségük.

A Barátság kőolajvezeték európai hálózata
 

A Barátság kőolajvezeték az elmúlt hónapokban az orosz–ukrán háború egyik fő „csataterévé” vált, leginkább kommunikációban, de nem egyszer előfordult fizikai támadás is.

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Váratlan dolgot tettek az oroszok éjjel, ez az ország sodródhat bele a háborúba

Lehetséges légtérsértést észleltek a román hadsereg radarjai péntekről szombatra virradó éjszaka, amikor Oroszország újabb légitámadást intézett a román...

Kiakadtak a rajongók Beckham tettén, amikor szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert…

David Beckham ismét megosztotta a követőit legújabb videójával, amelyen szájon csókolja 12 éves lányát, Harpert. Éppen Victoria Beckham párizsi...

Milliókat keres ez a gyönyörű lány azzal, hogy a kerek fenekével lufikat robbant – fotó

Egy fiatal nő nem gondolta volna, hogy az egyik rajongója fura kérdéséből üzleti vállalkozást fog indítani, azonban mégis...

Egyre durvul a migránsőrület – képek, videó

Drótvágó, létra, bot, csőre töltött éles lőfegyver... – át akarnak jönni az illegális migránsok a kerítésen - írja...